444: Magyar Péter, Varga Judit férje vezeti a külföldi termőföldek megszerzésére létrehozott céget

444: Magyar Péter, Varga Judit férje vezeti a külföldi termőföldek megszerzésére létrehozott céget

Úgy tűnik, a kormány nem mondott le külföldi földszerzési projektjéről.

Nem maradt sokáig munka nélkül Varga Judit igazságügyi miniszter férje, Magyar Péter, miután még februárban saját kezdeményezésére, közös megegyezéssel távozott a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatói posztjáról, amit 2018 óta vezetett.

Június 27-e óta ugyanis ő a Good Farming Kft. ügyvezetője

- szúrta ki a nyilvános adatbázisokból a 444.hu.

Korábban a hvg.hu írt arról, hogy a kormány ezzel a céggel akart volna külföldi termőföldeket megszerezni, hogy azzal  segítsék "a magyar élelmiszeripar szereplőit". Noha tőkéje bőven volt erre a célra, ugyanis 145 milliárd forintot dobott össze az állam és a szintén állami Exim Bank, Szlovákia tiltakozása miatt azonban végül is visszakozott Orbán Viktor. Robert Fico volt miniszterelnök egyenesen arról beszélt, hogy „Orbán úgy viselkedik, mint az a ragadozó, amely kiszimatolt egy öreg és sánta őzet” - jegyzik meg.

Most úgy tűnik, Magyar feladata lesz, hogy felélessze a földszerzési projektet. A cégadatok szerint egyelőre csak a Gyulai Agrár Zrt. tartozik hozzá.

A 444 megjegyzi, hogy Magyar Péter egyébként több fontos állami pozíciót is betölt:

  • a magántulajdonban lévő, de állami pénzekkel töltött tőkealapokat kezelő Hodler Zrt. jogi vezetője és befektetési tanácsadója,
  • Lázár János közbenjárásával a Magyar Közút igazgatóságának tagja is lett,
  • ezenkívül az MKB Bank felügyelőbizottságában is helyet kapott.