Európa napja alkalmából köszönti a Jobbik az európai polgárokat

Európa napja alkalmából köszönti a Jobbik az európai polgárokat

Ez alkalomból, Gyöngyösi Márton üzent az európai és ezzel együtt a magyar polgároknak. A Jobbik EP képviselője felidézte, hogy Robert Schuman francia külügyminiszter éppen hetvenkét éve, 1950. május 9-én mutatta be azt a tervét, amellyel lerakta az Európai Unió alapjait.

Az Európai Közösség alapítói, vagyis Robert Schuman, Konrad Adenauer nyugatnémet kancellár vagy éppen Alcide de Gasperi olasz miniszterelnök mélyen hívő, keresztény - konzervatív értékrendű politikusok voltak, akik egy, a nemzetek hagyományait tiszteletben tartó, ám a nemzetállami korlátokon felülemelkedni képes Európát álmodtak meg, amely jólétet, biztonságot és szabadságot biztosít valamennyi polgárának

- hívta fel a figyelmet Gyöngyösi Márton.

A jobbikos európai politikus hangsúlyozta, hogy hetvenkét évvel ezelőtt, miközben Európa nyugati fele a béke és a szabadság felé indult, keleti felén megszállók árnyékában diktatórikus rezsimek uralkodtak.

A Szovjetunió pedig már a harmadik világháború megindítását fontolgatta. Ma ismét óriási kihívásokkal nézünk szembe: Moszkvából újra fenyegetések érkeznek Közép-Európa országai, köztük Magyarország felé is, miközben egyes európai politikusok nyíltan kokettálnak önkényuralmi, gyilkos rendszerekkel

 - utalt Gyöngyösi Márton mások mellett, Orbán Viktor miniszterelnökre.

Gyöngyösi Márton elmondta, hogy ezer évvel ezelőtt Szent István királyunk Európát választotta a magyarság szellemi, kulturális és politikai otthonának.

Hőseink, nemzetünk nagyjai pedig mindvégig hűek maradtak ehhez az örökséghez. Mi, magyarok itthon vagyunk Európában, az Európai Unió pedig a mi közösségünk. Ezért fontos, hogy kiálljunk és hallassuk a hangunkat. Fontos, hogy képviseljük nemzeti érdekeinket, és fontos, hogy ne engedjünk azoknak, akik Európa helyett a keleti zsarnokok rendszerei felé navigálnák országunkat

- jelentette ki a Jobbik EP képviselője, aki szerint a mi felelősségünk is, hogy az Európai Unió egy olyan közösség legyen, amelyik tiszteletben tartja a saját értékeit, a keresztény értékeket, a demokráciát és a jog uralmát, és ezek tiszteletét megköveteli valamennyi tagállam politikusaitól is.

Szeretnénk, ha Európa a jólét, a biztonság és a kiszámíthatóság kontinense lenne. Európa napja alkalmából köszöntünk valamennyi európai polgárt!