Gyöngyösi Márton: Az önkormányzati választásokon csak pártlogók nélkül szabad elindulni

Gyöngyösi Márton: Az önkormányzati választásokon csak pártlogók nélkül szabad elindulni

Jászberény különösen nagy pofon a kormány számára, és egy olyan győzelem az ellenzéknek, amelynek tanulságait fontos levonnunk - írta a Jobbik elnöke, aki a jászberényi időközi önkormányzati választási eredmény öt nagy tanulságát összegezte.

A jászberényi időközi önkormányzati választási eredmény öt nagy tanulságáról írt friss Facebook-bejegyzésében Gyöngyösi Márton.

A Jobbik elnöke felidézte, "az ellenzéki erők január 15-én Jászberényben kiütéses győzelmet arattak a Fidesz fölött. Budai Lóránt jobbikos polgármester, akit az Orbán-rezsim folyamatosan próbált ellehetetleníteni és pozíciójából kipiszkálni, minden eddiginél nagyobb, közel 70 százalékos támogatottsággal verte el a kormány által támogatott ellenfelét, miközben a képviselő-testületben is magabiztos többséget szereztek egyesületének politikusai az összes egyéni körzetet elhozva".

Gyöngyösi szerint ez az eredmény már önmagában is megsüvegelendő volna, ám úgy látja, annak fényében még figyelemreméltóbb, hogy az ellenzék szempontjából tragikus 2022-es országgyűlési választás óta eltelt időszakban szinte csak a Fidesz tudott győzelmeket aratni. Még olyan körzeteket is elhoztak az időközi választásokon, ahol harminc éve nem tudtak labdába rúgni - fogalmazott, rámutatva:

"Jászberény így különösen nagy pofon a kormány számára, és egy olyan győzelem az ellenzéknek, amelynek tanulságait fontos levonnunk."
  1. Az első és legfontosabb: az emberek már közel sem bíznak annyira a kormánypártban, mint fél éve. Ez pedig nem csoda, hiszen az előző választások óta a Fidesz minden ígéretét megszegte: a korábbi jóléti intézkedések egyszerűen elolvadtak a válság hatására, miközben az infláció csúcsokat dönt, a boltokban pedig állandó jelenséggé vált az áruhiány. Egyre többen fordulnak el az orbáni rendszertől.
  2. A második tanulság: a Jobbik politikusai és aktivistái erőt képviselnek, és beágyazottak a vidéki településeken. Ráadásul a párt pozíciói nem csak erősek, de ellentétben egyesekkel, a Jobbik képes az önmérsékletre, és arra, hogy az emberek valódi szükségleteire adjon választ. Jászberényben azt kérték, hogy a kampány a helyi politikáról, a helyi ügyekről, és a helyben szeretett képviselőkről szóljon. Mi pedig megértettük ezt, és elfogadtuk a jászberényiek akaratát.
  3. Ebből adódik a harmadik tanulság: az ellenzéki pártoknak is önkritikát kell gyakorolniuk, és be kell látniuk, hogy bizony túl sokszor telepedtek rá a helyi politikára. Oda nem illő témáknak, és oda nem illő országos csatározásoknak pedig nincs helye az önkormányzatban. Ebből az emberek nem kérnek. Ez a helyzet pedig aligha fog változni 2024-ig. Ezért fontos, hogy mindenki számára világossá váljon: a helyhatósági választásokon csak pártlogók nélkül szabad elindulni. Győzzön az a jelölt, aki teljesítménye, helyismerete és beágyazottsága alapján a legjobban tudja képviselni az embereket!
  4. A negyedik lecke: Jászberényben a DK képviselője játszott össze a Fidesszel, ő erőszakolta ki az előrehozott választást, amelyen a DK nem támogatta Budai Lórántot. Az eredmény: óriási győzelem. Itt az ideje, hogy kimondjuk: semmi alapja nincs Gyurcsány Ferenc azon szólamainak, miszerint nélküle és pártja nélkül nem lehet ellenzéki sikereket elérni. Éppen ellenkezőleg. Nagyon is jól lehet szerepelni az általuk behozott országos pártpolitikai érdekek erőltetése nélkül is.
  5. És az ötödik: hogy mennyire nem vevők az emberek az országos sárdobálásra helyi szinten, azt jól mutatja a Fidesz által felépített Mi Hazánk lebőgése is. Rájuk ugyanis végképp nem volt kíváncsi senki. Ha a Fidesz esetleg fektetett beléjük pár táskányi pénzt, igazán fölösleges volt…

- sorolta meglátásait a konzervatív pártelnök, aki arra is kitért:

"Jászberény megmutatta, hogy melyik a legcélravezetőbb és legkorszerűbb út arra, hogy az önkormányzatokból indulva újjáépítsük a demokráciát Magyarországon. Nem kellenek hozzá sem milliárdok, sem óriásplakátok. Csak hiteles jelöltek, egy elszánt csapat, helyismeret, szakmai eredmények és becsület."

"A Jobbik megértette ezt, és megmutatta az utat. Reméljük, hogy a többiek is mernek követni bennünket. Ez ugyanis az emberek érdeke" - zárta szavait Gyöngyösi Márton.