Megrázó képeket láthatott az, aki január 6-án követte a Washingtonban zajló eseményeket. Az amerikai elnökválasztást elveszítő, ám vereségét el nem ismerő Donald Trump által felheccelt tömeg betörése a Capitoliumba puccsnak kevés volt, az Amerikai Egyesült Államok politikai rendszerét nem tudta megrengetni. Ám társadalmi jelentősége túlmutat önmagán, ami pedig még rosszabb: Európában ez a példa még sokkal nagyobb gondokat idézhet elő a jövőben…
(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
Még ha biztosak is lehetünk abban, hogy Donald Trump legkésőbb január végén leköszön és megkezdődik Joe Biden elnöksége, van valami ijesztő abban, hogy az Amerikai Egyesült Államok, a demokrácia egyik őshazájaként emlegetett ország idáig juthatott. Persze látjuk magunk körül, hogy olyan időket élünk, amikor évtizedes tabuk dőlnek meg, azokat a politikai rendszereket pedig, amelyek eddig a pluralizmusra, a különböző vélemények elfogadására és a kompromisszumkeresésre, valamint az egymás iránti bizalomra épültek, most nagyhangú és nárcisztikus „népvezérek” próbálják meg saját képükre szabni. Donald Trump, a világ populista vezetőinek példaképe már így fog bekerülni a történelemkönyvbe: az ember, aki úgy gondolta, hogy azt a finom fékeken és ellensúlyokon alapuló rendszert, ami az Egyesült Államok lényegét adja,
egy személyben, Twitter-posztokban fogja irányítani, amikor pedig kudarcot vallott, összeesküvés-elméletekkel hergelte híveit és elérte, hogy a Capitoliumban egy halálos áldozatokat követelő dulakodás kezdődjön.
Trump távozni fog, de ezek az emberek, akiket éveken keresztül az orruknál fogva vezetett, itt maradnak a kérdéseikkel és azzal a kétellyel, amit az eredmény el nem ismerése keltett bennük. Nagy feladata lesz a most soron következő adminisztrációnak, hogy a társadalmi békét visszahozza Amerikába. Ugyanakkor azok a politikusok, akik Trumpot mesterüknek tekintették, itt maradnak közöttünk. Nem csak Amerikában, de Európában is.
Magyarként számomra különösen szembeötlő Orbán Viktor magyar miniszterelnök tevékenysége, de azt hiszem, hogy legalábbis az uniós költségvetés vitája óta láthattuk: Orbán immár nem csak „magyar ügy”, ugyanis szereplése egész Európát képes lehet destabilizálni. És amennyivel kisebb ország Magyarország az Egyesült Államoknál, annyival sérülékenyebb a politikai rendszere és annyival jobban tudta az államot az elmúlt tizenegy évben Orbán teljesen a saját képére formálni. Trump csak álmodhatott arról, amit Orbán megvalósított.
Míg Trump személyes varázsára és kommunikációjára támaszkodva gondolhatta egészen talán 2020 elejéig, hogy újrázhat az elnöki székben, Orbán módszeresen alakította át Magyarország választási rendszerét, írt új, személyre szabott alkotmányt, cserélte le a kulcsfontosságú állami szervezetek vezetőit kipróbált fideszes káderekre.
2022-ben azonban a koronavírus-járvány következtében erőteljes gazdasági visszaeséstől szenvedő, európai szövetségeseit szinte teljesen elveszítő Magyarországon rendeznek majd választásokat, ahol egy egységesen, közös jelöltekkel, közös listával és közös miniszterelnök-jelölttel induló ellenzékkel kell majd szembenéznie a kutatások szerint egyre gyengülő Fidesznek. A Fidesz pedig valószínűleg éppen úgy ki fog tartani amerikai példaképe mellett, amilyen hévvel kiállt mellette az amerikai választási kampány idején.
Nem kevésbé fontos politikus, mint Szíjjártó Péter külügyminiszter személyesen vádolta meg Joe Biden családját bűncselekményekkel, miközben Orbán Viktor folyamatosan, minden fórumon leszögezte, hogy ő Donald Trump elnökségének szurkol. Ezen a véleményükön pedig Joe Biden győzelme után sem változtattak, sőt Orbán az utolsók között gratulált Bidennek, míg Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke azóta is többször nyilvánosan kifejtette, hogy szerinte az amerikai elnökválasztáson csalás történt és Bident ugyanaz a „háttérhatalom” segítette mandátumához, amelyet ő a magyar ellenzék mögött is feltételez.
Mindez nem kecsegtet azzal, hogy a 2022-es magyarországi országgyűlési választásokig az ellenzékre könnyű időszak várna, sőt azzal sem, hogy az utána következő hetekben zökkenőmentes volna a hatalom átadása.
A hatalmi manipulációnak ugyanis valószínűleg csak az első eleme, hogy a szélsőjobboldalt is bevonva a Fidesz decemberben gyorsan módosította a választási szabályokat. Tekintve, hogy Orbán és a Fidesz prominensei, köztük azok is, akik névleg „független” intézményeket vezetnek, folyamatosan ugyanazokkal a vádakkal illetik az ellenzéki szereplőket, amelyekkel Trump próbált indulatokat kelteni versenytársa ellen, naiv reménynek tűnik, hogy a magyar választások rendben zajlanak le. A Fidesz minderre már megkezdte a felkészülést, többek között azzal, hogy Kövér László házelnök már előre megkérdőjelezte a választások eredményét, amennyiben azon nem a Fidesz győzne.
Különösen ijesztő mindez annak tekintetében, hogy míg az Amerikai Egyesült Államok politikai rendszerében viszonylag egyértelmű, hogy mi történik akkor, ha egy elnök mandátuma megszűnik, Orbánék egy olyan országot építettek fel, ahol szinte minden meghatározó pozícióban ülő vezető elsősorban is Orbánhoz és a Fideszhez lojális, nem pedig Magyarországhoz, vagy a magyar néphez. Csak remélni tudjuk, hogy Magyarországon nem fogunk olyan eseményeket látni 2022-ben, amilyeneket Lukasenka Fehéroroszországában láthattunk.
A populizmus és az emberek egymás elleni uszításán alapuló agresszív politika Amerikában valóban fontos csatát veszített.
Magyarországon azonban egyelőre még mindig velünk él. Reméljük, hogy már nem sokáig.