A honvédelmi miniszter elmondta, hogyan érinti a katonákat a haderő készenlétének fokozása

A honvédelmi miniszter elmondta, hogyan érinti a katonákat a haderő készenlétének fokozása

A haderő készenlétének fokozása a hadseregen belülre vonatkozik, a katonák az „alapmesterségüket”, a fegyverhasználatot és az azzal kapcsolatos csapatmozgást fogják intenzívebben gyakorolni – mondta a honvédelmi miniszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön. Szalay-Bobrovniczky Kristófot azzal kapcsolatban kérdezték, hogy szerdán utasítást adott a haderő készenlétének fokozására.

A miniszter elmondta: a kormánynak és neki mint a honvédelem irányításáért felelős miniszternek a magyar emberek biztonsága a legfontosabb. Hozzátette: az ország keleti szomszédjában „szűnni nem akaró háború” van, délről pedig embercsempészek által szervezett illegális migránsok egyre agresszívebben jönnek. Az események elé kell vágnunk – indokolta a miniszter, miért adott utasítást a haderő készenlétének fokozására.

Magyarország a béke pártján áll – folytatta – és arra számít, nem fog elérni a magyar határig a háború, de mégis mindent meg kell tenni, hogy erre felkészüljünk.

A miniszter hangsúlyozta: az intézkedés a hadseregen belülre vonatkozik, a katonákat érinti. A katonamesterséget is gyakorolni kell, és az elmúlt években a katonák példásan helytálltak ugyan a koronavírusjárvány idején a kórházak biztosításában, az ivóvízszállításban vagy akár a határ mellett, de ezek nem kifejezetten katonai tevékenységek voltak.

Most az változik, hogy a katonák az alapmesterségüket, a fegyverhasználatot és az azzal kapcsolatos csapatmozgást fogják intenzívebben gyakorolni – magyarázta. Megjegyezte: ez azt jelenti, több egyenruhást fognak az emberek látni, az utakon több katonai konvoj lesz látható, és időnként a légierő is hangosabb lesz.

Előrelátó és jó döntés volt 2016 körül, hogy a kormány úgy döntött, átgondolt haderőfejlesztésbe kezd, ez mostanra folyamatosan hozza meg a gyümölcsét – fogalmazott.

A haderőfejlesztés eredményeként az elavult, hagyományos, régi technikát folyamatosan váltják le mind a szárazföldi haderőnemeknél, mind a légvédelemben, mind a páncéltörő képességet illetően, és a légierőt is szisztematikusan, előre meghatározott terv szerint fejlesztik – ismertette.

(MTI)