Haitin lángba borított utcákkal tüntetnek az elnök ellen

„Nemzedékünk felelőssége, hogy megmutassuk a világnak: civilizált nemzet vagyunk” – húzta alá a győztes.

A tiltakozók Martelly és Evans Paul miniszterelnök azonnali távozását követelték, valamint átmeneti kormány felállítását, amely levezényli a folyamatban lévő választást.

A tömeg köveket dobált, és több helyen gumiabroncsokat gyújtott fel.

Az ENSZ és több külföldi kormány is nyugalomra szólított fel, s arra kérte a szemben álló politikai erőket, hogy tárgyalásos úton rendezzék a kialakult helyzetet. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár azt sürgette, hogy haladéktalanul és békésen fejezzék be a választási folyamatot. A tavaly októberben tartott első forduló hivatalos eredményei szerint a regnáló elnök támogatását élvező Jovenel Moise csaknem 33 százaléknyi szavazatot kapott a Nyolcak Csoportja nevű ellenzéki szövetség vezetője, Jude Celestin 25 százaléknyi szavazatával szemben.

A választás körülményeit vizsgáló testület szerint jelentős szabálytalanságok történtek, a választási bizottság szakszerűtlen munkát végzett a voksolás lebonyolítása során, számos szabálytalanságot elnézett. Celestin nevetséges kutyakomédiának nevezte az első fordulót.

Jude Celestin hivatalosan nem lépett vissza, de a második forduló bojkottjára szólított fel a csalások miatt. Megfigyelők szerint a jogszabály egy kiskapuját kihasználva a pártok több ezer delegáltja többször szavazhatott. A második fordulót decemberben kellett volna megtartani, de korábban már kétszer is elhalasztották a voksolást.

Moise úgy nyilatkozott, hogy mielőbb, és békés körülmények között meg kellene tartani a második fordulót, s bízik abban, hogy az emberek őt fogják választani.

„A mi nemzedékünk felelőssége, hogy megmutassuk a világ országainak, hogy civilizált nemzet vagyunk”

– húzta alá az első forduló győztese.