Győri Péter, aki egyúttal a felmérést végző Február Harmadika Munkacsoport tagja, elmondta, hogy a megkérdezett 8071 hajléktalan ember állapota és szükségletei alapján elkészült "szakértői diagnózisok" szerint a döntő többség azért szorul hajléktalanellátásra, mert hiányzik az olcsó lakhatás, a támogató család, a lakóhely közeli ellátás, valamint az ápolást, gondozást biztosító tartós bentlakásos intézményi elhelyezés.
Az idei felmérésben az ország 79 településének - elsősorban városok - 222 hajléktalanellátó szolgálata vett részt. Idén 8071 hajléktalan adott választ a kérdőívre.
Győri Péter közölte: hosszú évek óta az tapasztalható, hogy a közterületen élő hajléktalan emberek kétharmada a vidéki városokban van. Ez részben annak a következménye, hogy a vidéki hajléktalanokat ellátó, illetve befogadó szervezetek "kiépítettsége" sokkal alacsonyabb, mint Budapesten - mutatott rá Győri Péter.
Kiemelte: idén alapvetően arra próbáltak választ találni, el lehet-e "vezetni" az illetőt oda, hogy önállóan lakásban lakhasson.
A "szakértői diagnózis" alapján az derült ki, hogy a hajléktalanok nagy többségét olyan hiányok veszik körül, amelyek sokszor túlmutatnak a segítők kompetenciáján. A megkérdezettek 30 százaléka úgynevezett lakóhely közeli segítő ellátás hiánya miatt részesül hajléktalanellátásban. Azaz ilyen ellátás esetén ezek az emberek lakásban lakhatnának. A negyedük esetében elég lenne ehhez egy támogató, segítő család, 17 százalékuknak pedig az olcsó lakhatás, a nagyobb jövedelem és a pénzbeli támogatás segítene.
Az utcán élők közül majdnem minden második megkérdezettről - 40 százalékukról - azt a diagnózist állították fel, hogy egy jól megszervezett lakóhelyi szociális ellátás bent tudná tartani egy lakásban - mutatott rá Győri Péter, hozzátéve, hogy a fiatal hajléktalanok körében nagyon sokan, ha lenne számukra megfizethető lakhatás, nem lennének az utcán vagy hajléktalanszállón. Szavai szerint az eredményekből az derült ki, hogy "a hajléktalanellátás a kezeletlen krízisek és megoldatlan hiányok gyűjtőhelye".