Korábban az Alfahír is beszámolt arról, hogy közvetlenül az idei választások után közel száz postát zártak be országszerte. Még olyan településeken is, ahol a Fidesz győzött az idei önkormányzati választásokon.
A Jobbik 2022-ben országos figyelemfelkeltő akciósorozatot indított, ezzel felhívva a figyelmet a postabezárások veszélyeire.
A 2022-es országgyűlési választások előtt, tehát már több mint két évvel ezelőtt jeleztem, hogy postabezárások lesznek. Nem 50-es, nem 100-as, hanem ezres nagyságrendben
– idézte fel lapunknak figyelmeztetését Dudás Róbert.
A Jobbik országgyűlési képviselője hozzátette: „Akkor a Magyar Posta honlapján megjelent, hogy Dudás Róbert országgyűlési képviselő álhíreket terjeszt. Én akkor is elmondtam, hogy számomra és egyébként minden vidéki ember számára az lenne a legjobb, ha ez tényleg álhír lenne."
Nem így volt. A 2022-es országgyűlési és a mostani június 9-i választások után is posták bezárásába fogtak
– fogalmazott.
„Ellátás nélkül maradnak az emberek, akik egyébként azon az adott településen élik az életüket, idősek, helyhez kötöttek, meg így is élték mindig az életüket, és ahhoz vannak szokva, hogy működik posta a településükön" – nyilatkozta a jobbikos parlamenti képviselő.
Az ellenzéki politikus arra is emlékeztetett,
volt olyan törvényjavaslata, hogy az 1000 fő feletti lakossággal rendelkező településeken ne lehessen postát bezárni, ám ezt a kormánypártok elutasították.
Dudás borúsan hangzó véleménye szerint az Orbán-kormány intézkedéseit nézve nemhogy az ezerfős, hanem az ennél jóval magasabb lélekszámú településeken is várhatók postabezárások.
(Címlapkép és fotó: Béli Balázs/Alfahír)