A Fidesz ugyan sok szavazatot vesztett a TISZA Párttal szemben, mégis megszerezték a többséget a EP-választáson, illetve sok önkormányzatban. Azután szép csendben bezártak 100 postahivatalt, csak hogy az ott élő Fidesz-szavazók is érezzék a törődést – hívta fel a figyelmet a 24.hu.
Augusztus 1-i hatállyal országosan nagyjából 100 posta bezárásáról döntöttek a Magyar Postánál.
A lépés következményeként számos postai dolgozó veszíti el a munkáját – írta meg a lap. A színleg vidékbarát kormány megint elsősorban a kistelepülések lakóit bünteti, hiszen első sorban őket érintik a nyári uborkaszezonra időzített postabezárások. Ennek ellenére a bezárt postahivatalok között akad budapesti is.
Az állami cég eddig nem adott ki semmilyen közleményt a bezárásokról, de napok óta folyamatosan érkeznek a dolgozói bejegyzések a Postások facebook-csoportban, melyekben újabb bezáró postahivatalokról adnak hírt.
Jellemzően 1500 fő alatti kistelepüléseket nevesítenek postahivatala zárt be, vagyis ország egymástól távol eső pontjain egy időben került lakat a postákra – hívta fel a figyelmet a lap. Hivatalos lista a megszűnő postákról egyelőre nem került nyilvánosságra, de azt biztosan lehet tudni, hogy Lad, Sonkád, Ecseg, Csokvaomány, Szigetbecse Homokszentgyörgy, Zalahaláp, Pusztazámor, Pécsely és Sáregres postáját bezárták. Az érintett postai dolgozók becslése szerint nagyjából 90–100 postahivatal zárt be országszerte.
Nem kímélik a saját szavazóikat sem: döntően fideszes településeken zárták be a postákat.
Lukács László György, a Jobbik alelnöke és frakcióvezetője utánanézett a nyár eleji választási eredményeknek, és meglepő eredményre jutott.
Megnéztem: Az EP választáson és önkormányzatin a listákon a Fidesz tarolt a településeken. Szóval ezt az irányvonalat helyeslik lakosok... Szerintem ez elkeserítő
– kommentálta a helyzetet az ellenzéki politikus.
(Címlapkép: A Magyar Posta Budapest 502 postahivatal bejárata a fővárosi Szalay utcában. MTVA/Róka László)