Ebből - elvileg - kiderül, hogy az adott országban mennyire érvényesül a médiapluralizmus, a sajtó függetlensége, mennyire tartják tiszteletben és védik az újságírók szabadságát és testi épségét, illetve hogyan változik az intézményi és infrastrukturális környezet. Hazánk a 65. helyen szerepel, azonban a Közel-Kelet egyetlen demokráciája csak jóval utánunk a 101. pozícióban kullog.
Legszabadabb médiával Finnország rendelkezik, a dobogón további két skandináv állam található meg, Norvégia és Dánia.
Az első tízben túlságosan izgalmas versenyző nem szerepel, talán a Jamaica 9. helye lehet némileg meglepő.
Nézzünk körül a saját házunk táján.
Hatvanadik helyen Dél-Korea, a hatvanegyediken Japán szerepel. Ezután egy kicsit el kell szomorítanunk olvasóinkat, mert Guyana (62.), Dominikai Köztársaság (63.) és Madagaszkár (64.) is beelőzte Magyarországot a szabad sajtó terén. Maradva a hatvanasoknál; az RSF szerint a magyar közvéleménynél is rosszabb helyzetben van Bosznia-Hercegovina (66.), Szerbia (67.), Mauritius (68.) és Grúzia (69.) hírekre szomjazó olvasó tábora.
A szervezet meg is indokolja, hogy az adott állammal mi a konkrét baja.
Esetünkben Orbán Viktor 2010-es színre lépése verte ki a biztosítékot, azóta már 42 helyet estünk vissza. Kifogásolják még a reklámadó bevezetését is, amivel - szerintük - az RTL Klub kritikus hangját akarták elnyomni, de összességében azt is megállapították, nehéz helyzetben van az ellenzéki média. Szerencsénkre, Simicska Lajos kirohanásairól még nem hallottak, bár ha belegondolunk, lehet, hogy szinte a teljes sajtópalettát végig káromkodó Lajos teljesítménye előrelépést jelenthet a médiapluralizmus további dicsőséges térnyerésében.
Akkor szemezgessünk tovább.
Oroszország a 152. pozícióban van, négy helyet rontott tavalyhoz képest. Megelőzi Gambia, viszont Szingapúrt veri a versenyben. A lista komolyságára jellemző, hogy a Burkina Faso-i (46.) és a nigeri (47.) sajtó függetlenebb, mint az amerikai (49.), de legalább az Egyesült Államok minőségben jobban áll, mint Románia (52.) és Mongólia (54.), mert ugye sajnálatos módon román és mongol kollegáink munkáját nagyobb tiszteletben tartják.
Mint jeleztük, Izrael kiszorult az első százból, Kenya furakodott be a terrorállam elé. Egyébként valami nem kóser a zsidósajtóban, mert 2008-ban még a 48. pozíciót foglalták el, azóta nagyobbat buktak, mint az Orbánnal megterhelt Magyarország.
Tippünk a sajtószabadság védelmezőinek, irány Izrael, ott nagyobb szükség van rájuk. További mazsoláshoz kattintsanak IDE!