Holnap áll szerb bíróság elé Szávay István

A Jobbik alelnökének bűne, hogy magyar képviselőként irodát nyitott Zentán, egy 80%-ban magyarok lakta városban.

A helyi hatóságokkal való találkozását a képviselő Facebook-falán is megosztotta, megemlítve, hogy a dokumentumot a „80%-ban magyarok lakta városban” csak szerb nyelven kapta meg. Hozzátette: „meglehetősen szűk határidőt” szabtak számára: a 20-án kelt, és 21-én kézbesített idézés 27-re szól.

 

 

No, kezdődik akkor itt is! Három rendőr jelent meg a legutóbbi zentai fogadóórám kezdetén és meghozták a bírósági idézé...

Közzétette: Szávay István – 2016. január 25.


A sietség oka a DélHír szerint az, hogy Kori Udovički államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter személyesen utasított gyorsított eljárásra az ügyben. Valószínűleg ennek köszönhető a levél célba juttatásának szentelt kiemelt rendőrségi figyelem is. A délvidéki magyar hírportál által megkérdezett jogász szerint a bírósági idézéseket minden esetben postai úton kézbesítik, s, ha több próbálkozás is sikertelen volt, a bírósági közlemények között teszik közzé a tárgyalást.

Veszélyes szavak, éber elvtársak

A közelgő per remek alkalmat szolgáltat a szerb politikai elitnek, hogy ismét megfújja az apokalipszis harsonáit a Jobbik irredentizmusa miatt. A Vajdasági Szociáldemokrata Liga zsákolta be a ziccert először. Közleményükben arra figyelmeztetnek, hogy Szávay „határmódosítást” szeretne. Szerintük ezt a jobbikos honatya nyilatkozata is bizonyítja, mely szerint „kapcsolatot kíván tartani az elszakított területeken élő magyarokkal”.

A Liga vezetői kiváló magyar nyelvismeretüknek köszönhetően bravúrosan leplezték le a magyar fasiszták kódolt revansizmusát. Csak a vak nem látja, hogy a „kapcsolat” a „kapcsol” szótőből ered, az pedig a „csatol” rokonértelmű szava. Így kacsint össze a Jobbik elvetemült híveivel, akik nyilván rögtön a „visszacsatolásra” asszociálnak az alelnök körmönfontan megfogalmazott szavai nyomán.

Szávay ugyan még decemberben leszögezte, hogy tőle nem kell félteni Szerbia területi épségét, nem kívánja "Magyarországhoz csatolni az irodahelyiséget" - ám ilyen ócska trükkökkel az éber vajdasági elvtársakat nem tudja megvezetni.

A zöld jöhet, a piros-fehér nem

Egyébként a szerb hatóságok szerint a képviselő irodájának megnyitása azért ütközik törvénybe, mert „Szerbiában nem bejegyzett párt” nem folytathat politikai tevékenységet az országban. Ezt a tényállást december végén bőven kimerítette az LMP-s Gál József is. Az ökopárt szóvivője akkor azt nyilatkozta, szeretnék megismertetni programjukat a helyi magyarokkal is – vagyis magyarországi pártként kampányolni akarnak Szerbiában.

Délvidéki látogatását mégsem követte olyan tiltakozás-és elhatárolódás hullám, mint a Jobbik megjelenését. Szávay István irodájának megnyitásakor Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke azt nyilatkozta: képesek megoldani saját problémáikat, nincs szükségük „magyarországi oktatóra” A jelek szerint azonban a zöld-balos korrepetálással szemben már nincsenek fenntartásaik, hiszen Gál szavai szerint a VMSZ-el „sikerült jó viszonyt kialakítani.”

Semjén: a szerbeknek nincs igazuk

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az Origónak nyilatkozva úgy védte meg Szávayt, hogy közben azért a VMSZ-es szövetséges se sértődjön meg. Szerinte a Jobbik akkor viselkedett volna „felelősen”, ha az iroda megnyitása előtt Pásztor István „hozzájárulását” kéri. Miután egy nagyvonalú félmondatban politikai pallosjogot adott a VMSZ-nek, azért leszögezi, hogy „mindenkinek alapvető emberi joga egy iroda nyitása, ahol kifejtheti saját vallási, művészeti vagy akár politikai nézeteit”.

Hozzáteszi azt is, hogy a szerbek érvelése helytelen abban a tekintetben is, hogy Szávay „nem képviselői, hanem pártpolitikai tevékenységet” fejt ki Délvidéken. Úgy véli, ez a kettő nem választható el egymástól. "Egy szerb politikus is elmondhatná a véleményét Budapesten, vagyok ennyire liberális" – mondta a KDNP-s politikus.