Nyelvtörő és az egyik legnagyszerűbb brit komikus évtizedekkel ezelőtti viccelődései óta várt eredmény született a skót labdarúgó ligakupa B csoportjában: East Fife 4-Forfar 5. Az 1984-ben elhunyt Eric Morecambe a sportkommentátorok és a hírolvasók, köztük a labdarúgó-mérkőzések eredményeit negyven éven át beolvasó James Alexander Gordon skót rádióriporter számára lehető leginkább nyelvtörő eredményként emlegette ezt, arra azonban, hogy megtörténjen, vasárnapig kellett várni. A mérkőzés a rendes játékidőben 1-1-es döntetlennel zárult, és az East Fife végül büntetőkkel maradt alul 5-4-re a Forfarral szemben.
Ezt megelőzően is mindössze két alkalom volt, amikor majdnem így alakult az eredmény: 1964 januárjában a Forfar vendéglátóként diadalmaskodott az East Fife felett 5-4-re, 2011 októberében pedig 4-3-al végződött a két együttes összecsapása az East Fife javára.
A hétfői brit sajtó tudósítása szerint az előző napi mérkőzésen Anton Dowds szerzett vezetést a skót bajnokság harmadosztályában szereplő East Fife FC javára, majd John Baird egyenlített. A skót ligakupában a csoportmérkőzéseket döntetlen esetén büntetőkkel viszik dűlőre. A tizenegyespárbaj 4-4-re állt, aztán a szintén harmadosztályú Forfar Athletic FC kapusa, Marc McCallum kivédte Daryl Meggatt lövését. Végül Thomas Reilly biztosította a vendégek győzelmét és a tudósítások szerint egy parányi helyet a sporttörténelemben.
Egyes kommentárok szerint ez volt a legviccesebb eredmény a brit európai uniós tagságról 2016 júniusában tartott népszavazás végkimenetele óta, és általános derültséghez vezetett Nagy-Britanniában.