Ilyen sikert még nem ért el a neten a magyar rendőrség

Több mint ötmillióan látták már a somogyi rendőrök videóját a Youtube-on, amin egy 300km/h-s sebesség felett száguldó Lamborghini balesete lett megörökítve.

Az eset még szeptember 5-én 13 óra 49 perckor történt, H. I. az M7-es autópályán Hollád irányából Sávoly irányába közlekedett egy külföldi felségjelzésű Lamborghini Huracan típusú személygépkocsival, olykor 334km/h-s sebességgel. A hír azonban a vádemelés miatt csak most jelent meg.
 
A vizsgálat szerint a járművezető haladása során elvesztette uralmát az autó irányítása felett, a menetiránya szerinti bal, majd a jobb oldali szalagkorlátnak ütközött, lesodródott az úttestről és a vízelvezető árokba csapódott, ahol felborult. A baleset után a sofőr kimászott a járműből és kimentette utasát a roncsból, melyet követően a gépkocsi kigyulladt és a felismerhetetlenségig leégett.  Akit a részletek is érdekelnek, kattintson ide.
 
Minderről egy videót is beszerzett a somogyi rendőrség, pontosabban azt, amit az anyósülésen ülő utas rögzített. A felvételt angol nyelvű címmel töltötték fel, és két nap alatt olyan szinten járta be a világsajtót, hogy jelen pillanatban 5,5 milliós nézettség felett jár.
 

Gratulálunk!