Imádkozik a liberális Magyarországért

A szervezet új vezetője azt mondta, "imádkozik egy liberális Magyarországért, hiszen az ország mindig a liberalizmus élharcosa volt." Neki sem lehet könnyű.
   
Ez persze még semmi. Amellett, hogy újabban imádkoznak az európai liberálisok, mára már kerítést is építgetnének. A migrációval kapcsolatos kérdésre Hans van Baalen ugyanis úgy nyilatkozott:

az unió külső határait kell megvédeni, különben a schengeni rendszer nem fog működni, és nem lesz "menedzselhető" a helyzet sem.

Valaki gyorsan határolódjon el.

Magyarok millióinak régi vágya is teljesült végre: teljes jogú tagok lettek a hazai liberálisok az európai liberálisoknak.
   
Fodor Gábor, a tanácskozáson teljes jogú ALDE-tagságot elnyert Magyar Liberális Párt (Liberális, Liberálisok) elnöke arról beszélt: politikai közösségük "befolyásos és jelentős", hiszen a 28 uniós tagállam közül hét ország kormányát vezeti liberális politikus, s az ALDE az Európai Parlament harmadik legjelentősebb, legbefolyásosabb csoportja.
   
"Azért jöttek Budapestre az európai liberálisok, hiszen itt a magyar miniszterelnök az illiberális állam felépítését hirdette meg. Ennek az egész budapesti konferenciának a legfontosabb politikai üzenete az volt, hogy nemet mondanak a liberálisok az illiberális államra, és hitet tettek a szabadság, a piacgazdaság és a jogállami normák mellett" - fogalmazott Fodor Gábor.
   
Hazánk egyszem liberális országgyűlési képviselője azért hozta azt a formát, amit joggal várunk el egy modern liberálistól: "a tanácskozás többek között arról szólt, hogy a szabadság fog védelmet jelenteni és lehetőséget teremteni Európa számára a szélsőséges politikai eszmékkel szemben"; illetve a piacgazdaság teszi sikeressé ezeket az országokat. Szavai szerint a migránsok és a menedékkérők sem az illiberális, hanem a liberális elveken nyugvó területek felé törekszenek.

No meg az igencsak bőkezű segélyezési rendszerek felé, de ezt elfelejtette megemlíteni.
   
Szent-Iványi István, a Liberálisok külpolitikai szakértője az illiberális állam építésével szembeni kiállást nevezte a kongresszus legfontosabb üzenetének, mondván, a szabadságjogok lebontása "egy uniós tagállam számára elfogadhatatlan". Nem lennénk Orbán Viktor helyében.

Sajnos nem fogadtak el határozatot, pedig az biztosan megoldotta volna a helyzetet.
   
Lényeges témaként említette a menekültválságot is, amelyről nem fogadtak el határozatot, de konszenzus alakult ki arról, hogy "ezt a válságot csakis együtt, Európa népei közösen és nem egymás kárára oldhatják meg", az európai és a humanista értékekkel összhangban.
  
Kérdésre válaszolva pártja álláspontjáról úgy nyilatkozott, elfogadhatatlannak tartják egy "mini-Schengen" megteremtését, mert az korlátozná az unió legfontosabb vívmányának tekintett rendszert, azzal viszont egyetértenek, hogy a schengeni szabályokat mindenkinek be kell tartania.
   
"Ha elkezdjük lebontani az unió vívmányait, akkor lassan már semmi sem marad az unióból, amiért érdemes volt belépni" - fogalmazott Szent-Iványi István. Juj.