Immár hivatalos, nem járhat el etikai ügyekben az orvoskamara

Immár hivatalos, nem járhat el etikai ügyekben az orvoskamara

A MOK szerint az új etikai kódex, több évtizedes visszalépést jelent, orvosnak és betegnek is.

Az úgynevezett MOK-törvény március 2-án lépett hatályba és ez alapján szeptembertől nem a Magyar Orvosi Kamara (MOK), hanem az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) dönt az orvosok, fogorvosok és egészségügyi dolgozók etikai ügyeiben – írja a 24.hu.

A Magyar Közlönyben most közzétett rendelet nem tartalmaz érdemi újdonságot a társadalmi egyeztetésre benyújtott tervezethez képest, noha bevezetése ellen a MOK tiltakozott, úgy vélte:

- az etikai eljárásokat valótlan ürügyet kreálva vette el a kormányzat a 3 nap alatt levezényelt parlamenti döntéssel,

- a demokratikusan megválasztott etikai bizottságok helyét a Belügyminiszter irányítása alatt álló szervezet veszi át,

- az új etikai kódex, az eljárások szemlélete több évtizedes visszalépést jelent, orvosnak és betegnek is.

A Belügyminisztérium mindezt azzal cáfolta, hogy a kamara valótlan állításokat tartalmazó felhívásával meg akarja akadályozni az orvosi hivatásrend etikai bizottságainak létrejöttét, azt a hamis látszatot kelti, hogy az új etikai bizottságok valójában államhatalmi szervek.

Az tény, hogy az ETT Pintér Sándor belügyminiszter egészségügyi javaslattevő és tanácsadó testülete, a rendelet alapján első fokon az ETT területileg illetékes Vármegyei Etikai Bizottság (VEB) tagjaiból esetileg létrehozott Vármegyei Etikai Tanács (VET) járhat el.

Címlapkép: Orvosok és ápolók adminisztrálnak a Felső-Szabolcsi Kórház koronavírussal fertőzött betegek ellátására kialakított intenzív osztályán Kisvárdán 2021. április 13-án. Fotó: MTI/Balázs Attila