Iránban november 15-én kezdődtek tüntetések a kormány üzemanyagár-emelésével kapcsolatos bejelentése után. Ennek hatására százezrek vonultak utcára, a megmozdulások pedig hamar véressé váltak: az Amnesty International szerint már kétszáznyolc ember vesztette életét az összecsapásokban a biztonsági erőkkel. A tüntetők bankokat és kormányzati épületeket támadtak, miközben a hatalom gyakorlatilag lekapcsolta az internetet.
A helyzet súlyosságáról, az okokról és a lehetséges következményekről Szalai Mátét, a Külügyi és Külgazdasági Intézet Kutatóját, a Corvinus Egyetem oktatóját kérdeztük.
Az üzemanyagárak emelése után vonultak utcára az emberek. Mivel indokolták a drágulást és világviszonylatban milyen szintre tudjuk belőni az iráni üzemanyagárakat?
Az iráni üzemanyagárak globális összehasonlításban az emelést követően is alacsonynak minősíthetők. A drágulás előtt 10 ezer iráni rijálért tudott a lakosság egy liter benzint vásárolni, amelyet most 15 ezerre emeltek, ez körülbelül egyharmad eurónak, 100-110 forintnak felel meg hivatalos árfolyamon. A magas infláció és munkanélküliség miatt ez az emelés sokat jelentett a társadalom számára, ráadásul sokan éltek abból, hogy az olcsó iráni benzint külföldön adták el feketén, amivel nagy profitot lehetett realizálni. A kormány az ártámogatás csökkentésével felszabaduló pénzügyi keretet a szegények támogatására akarja hivatalosan fordítani.
Ez a demonstrációk valódi oka?
Ez volt az utolsó csepp, de Irakhoz hasonlóan itt is a krónikus gazdasági problémákat láthatjuk a fő kiváltó oknak. Irakhoz hasonlóan itt is volt előzménye a tüntetéseknek, például a 2018 elején zajló megmozdulások.
A 2018 eleji iráni tüntetésekről itt írtunk részletesen:
Durvák voltak az iráni tüntetések, de vajon a rendszert is megrengették?
80 település, 25 halott, egyes információk szerint 1500-1800 őrizetbe vett ember, mások szerint a 3700-at is eléri ez a szám. Több mint 80 településen vonultak utcára az emberek, kisebb-nagyobb tömegekben, de beszámoló helyett megpróbálunk az események mögé nézni. A huszonöt halott között vannak civilek és a biztonsági erők tagjai egyaránt.
Kevés információ jut ki az országból az internet lekapcsolása miatt, de tömegtüntetésekről és a hatóságok kőkemény fellépéséről lehet szó. Milyen becslések vannak a demonstrációk méretére és az elhunytak számára vonatkozóan?
Az iráni belügyminiszter szerint több mint kétszázezer ember vonult utcára két hét alatt, amely során 731 bankot, 70 olajkutat és kilenc vallási központot támadtak meg. A tényleges szám ennél magasabb lehet, de ezzel kapcsolatban szerintem senki nem mer pontosan becsülni. A halottak száma az Amnesty International szerint meghaladta a kétszázat, itt a vadabb becslések ennek sokszorosát is elképzelhetőnek tartják. November végi adatok alapján hétezer embert tartóztattak le a hatóságok.
Hogyan értelmezzük az internet lekapcsolását? Konkrétan elérhetetlen az egész hálózat?
A megfigyelők szerint az adatforgalom a normális szint öt százalékára esett vissza. Az iráni állam sem tudna internet nélkül működni, ezért teljes lekapcsolásról nem beszélhetünk. Elemzők szerint egy ilyen lépés lehetőségére már régóta fel kellett készülnie az iráni államnak, hiszen technikailag nem egyszerű lekapcsolni az internetet olyan országban, ahol nincs centralizálva a hálózat, és Iránban nincs. A döntés után pedig körülbelül 24 órára volt szükség annak végrehajtáshoz. Az iráni rezsim célja kettős: egyrészt el akarták lehetetleníteni a tüntetések szervezését, másrészt pedig minimalizálni akarták a külföldre jutó hírek mennyiségét és csökkenteni azok hitelességét. Hiszen, ha valaki mégis tudott volna a külfölddel kommunikálni, a külföldi megfigyelő nagyon nehezen tudta verifikálni a kijuttatott hír hitelességét. Egyébként én magam is kommunikáltam iráni fiatalokkal a lekapcsolás közben, tehát azért kijátszható volt ez valamennyire.
A hatósági fellépésen túl, kommunikációs szinten hogyan kezeli az iráni politikai és vallási vezetés az eseményeket? Gondolok itt például arra, hogy Hasszán Róháni az Egyesült Államokat láttatja a tüntetések mögött.
A tüntetések egyik legfontosabb tanulsága volt, hogy az iráni politikai vezetés szinte teljesen összezárt a kérdés kezelésében. Persze kisebb felelősséghárítások és hibáztatások történtek, de egyik belpolitikai hatalmi központ sem akarta a másik ellen kihasználni a tüntetéseket – annak ellenére, hogy láthatóan érzékelték, hogy hibásan kezelték az üzemanyagáremelés kérdését. Ami még szokatlan volt, az az, hogy a külföldi szereplők hibáztatása mellett megjelent a belső ellenzék felelősségre vonása is, amelynek még a létét sem szokták általában elismerni.
Nehéz jósolni, de lehet-e bármi eredménye a tüntetéseknek, van-e félnivalója a hatalomnak?
Egyrészt nincs, mert a tüntetéseknek nincs vezetője, a demonstrálók nem formálódtak egységes politikai szereplővé, és nem lehet állítani, hogy mindenki kormány- vagy rendszerellenes lett volna. Másrészt viszont van, mert a tüntetések jelzik a rezsim társadalmi támogatottságának kikezdhetőségét. Egy potens ellenzéki mozgalom megjelenése komoly politikai kihívások elé tudná állítani a rezsimet, de egyelőre egy ilyen megjelenése várat magára.
Arab ősz?
Az elmúlt időszakban nemcsak Iránban, hanem például Irakban, Egyiptomban és Libanonban is tüntettek. Irakban alakultak ki a legvéresebb összecsapások, az ottani eseményekről itt írtunk részletesen:
Négyszáz halott után lemondott a miniszterelnök
Október elsején, a bagdadi Felszabadulás téren kezdődött az a tüntetéssorozat, amely végül Adel Abdul Mahdi iraki miniszterelnök lemondásához vezetett. Közben viszont életét vesztette legalább 400 ember, valamint 15 ezren szenvedtek különböző sebesüléseket. A nemzetközi sajtóban főleg korrupcióellenes tüntetésekként olvashattunk az eseményekről, de az elégtelen közszolgáltatások és Irán is terítékre került.
Libanonban október közepén kezdődtek tiltakozó akciók, az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy a kormány adót akart kivetni a WhatsAppon keresztül indított hívásokra, ezt ugyan visszavonták, de a tömeg a teljes, szerintük korrupt és leszerepelt politikai elit távozását követelte. Egyiptomban szeptemberi tüntetések során több mint 1100 embert vettek őrizetbe.
Szalai Mátét arról is megkérdeztük, hogy érdemes-e közös értelmezési keretben vizsgálni ezeket a demonstrációkat:
Amit most láthatunk, az az arab tavasz utáni Közel-Kelet új normalitása. A régió legtöbb államában megfigyelhetők azok a politikai, gazdasági és társadalmi okok, amelyek széles elégedetlenséghez, országos tüntetésekhez és sztrájkokhoz, vagy akár forradalmakhoz szükségesek. Ez azonban nem jelenti azt feltétlenül, hogy ezek biztosan ki fognak törni, hiszen a rezsimek fizikailag továbbra is erősek, ráadásul az elmúlt évek eseményeit követően sokan vágynak a stabilitásra. A külső szereplőknek épp ezért hozzá kell szoknia a közel-keleti politikai rendszerek spontán destabilizációjának lehetőségéhez, ami akár holnap, akár húsz év múlva a rezsimek meggyengüléséhez vagy bukásához is vezethet.