Izraelnek háborog

A már bizonyítottan atomfegyverekkel rendelkező katonaállamnak nem tetszik, hogy más is atomprogramot folytat.

John Kerry, az amerikai diplomácia vezetője, aki előző nap egy órán át tanácskozott iráni kollégájával, Mohammad Dzsavád Zaríffal, további megbeszélések céljából változtatott azon a tervén, hogy még vasárnap visszautazik az Egyesült Államokba. Meghosszabbítja lausanne-i tartózkodását Laurent Fabius francia és Frank Walter Steinmeier német külügyminiszter is, akik hétfőn együtt utaztak volna tovább Kazahsztánba.
  
Időközben megérkezett vasárnap a tárgyalások színhelyére Vang Ji kínai külügyminiszter, s oda várják a nap folyamán az orosz és a brit fődiplomatát, Szergej Lavrovot és Philip Hammondot. Ott van Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője is.
   
Az utolsónak szánt tárgyalási forduló csütörtökön kezdődött az Egyesült Államok és Irán képviselői között. A keretmegállapodásra kitűzött határidő a hónap végén jár le.

Hisztérikus hangulat Izraelben

Rég látott diplomáciai karanténba került Izrael azzal, hogy mindenáron fenntartja az iráni tárgyalások teljes elutasításának álláspontját. Ráadásul azzal, hogy Obama nyilvánosságra hozta az izraeli atomprogramot az ország és vezetése a teljes hiteltelenség felé halad. Öles léptekkel.
   
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap "mélységes aggodalmát" hangoztatta az Iránnal tervezett atomalku miatt, és ezt közölte Jeruzsálembe látogató amerikai törvényhozókkal is. Az izraeli kormányfő élesen bírálja a Teheránnal kötendő egyezményt, s ez ügyben nyíltan összekülönbözött Barack Obama amerikai elnökkel is. Mint mondta, "az Irán-Lausanne-Jemen tengely igen veszélyes az emberiség számára, s meg kell szüntetni".
   
Egyes nyugati országok, de főleg Izrael attól tart, hogy az iráni nukleáris program atomfegyver előállítására irányul, míg Teherán váltig bizonygatja, hogy az kizárólag békés célokat szolgál.