A világ egyik legnagyobb bankrablását hajtották végre a Magyar Nemzeti Banknál (MNB) – utalt a jegybanki alapítvány botrányára hétfői parlamenti interpellációjában Lukács László György a legfőbb ügyészhez, Polt Péterhez intézett azonnali kérdésében. A Jobbik frakcióvezetője emlékeztetett, „a Professzor, a Kasszafúró, haverok, rokonok, és kit tudja, még a vele összejátszó kormányzat” több száz milliárd forintos kárt okozott a közpénzből gazdálkodó Pallas Athéné Domus Meriti Alapítványnak. Úgy vélte,
az ide átutalt pénzből lett „lakás Dubajban, New Yorkban, ment a luxus mindenhova”,
majd hozzátette, most már csak külföldről magyarázkodnak a vélelmezett elkövetők.
Lukács arra volt kíváncsi, elkezdtek-e már nyomozni a „nagy budapesti pénzrablás” ügyében, kik a nyomozásban érintetek, és a feltételezett elkövetők Magyarországon vannak-e, vagy egy velünk kiadatási egyezménnyel nem rendelkező országban tartózkodnak-e. A Jobbik frakcióvezetője azt is megkérdezte, tudják-e biztosítani a feltételezett elkövetők magyarországi jelenlétét, tettek- e valamilyen megelőző intézkedést a felelősségre vonás érdekében. Az ellenzéki politikus arra is rákérdezett, zárolták-e a magyarországi vagyonokat, hogy a még meglevő pénzt megőrizzék a magyar embereknek.
Polt Péter legfőbb ügyész válaszában közölte, egy ügycsoportról, több feljelentésről van szó, a nyomozást pedig a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR-NNI) folytatja le. Ismertette, a nyomozás felderítési szakaszban van, gyanúsított egyelőre nincs. Polt arról is tájékoztatta a tisztelt Házat, hogy további feljelentések is születtek,
ezek egy része pénzmosás gyanúját vetik fel.
A legfőbb ügyész azt mondta, a feljelentések egyesítése folyamatban van, együtt fogják vizsgálni őket.
Viszonválaszában Lukács felvetette, még mindig nem érzi azt az „átütő vehemenciát”, ami egy ilyen összegű botrány esetében indokolt lenne. Megemlítette, Polt Péter felesége az érintett jegybanki alapítványok felügyelő bizottságában tag volt, ezért úgy véli, összeférhetetlenség miatt, illetve a nyomozás gördülékenysége miatt Poltnak le kellene mondania a legfőbb ügyészi pozícióról, hogy visszaszerezzék azt a pénzt, ami hiányzik az egészségügyből oktatásból, és amit „a Kasszafúró, a Professzor és a rokonok elvittek” az MNB-ből.
Erre adott viszonválaszában Polt arra hivatkozott, a felesége 2019-ben, amikortól felmerült
„a vagyonnak valamilyen szabálytalan kezelése”,
már nem dolgozott sem a jegybanki alapítványnál, sem az MNB-nél. A legfőbb ügyész azt is megjegyezte, ha esetleg megszüntetnék a nyomozást, akkor a képviselő közvetlenül a nyomozási bírónál felülbírálati indítvánnyal élhet.