Bencze János: Nagy István mintha Brüsszel kottájából játszana

Bencze János: Nagy István mintha Brüsszel kottájából játszana

Háromszáz autóval hatszáz gazda követelt megoldást a madárinfluenza okozta károkra.

Háromszáz autóval hatszáz termelő érkezett Soltvadkert környékére, a gazdatüntetésre, amit a Magyar Víziszárnyas Érdekképviseleti Szervezet kezdeményezett – számolt be a Nemzeti Televíziónak (N1 TV) adott nyilatkozatában Szalóki Szabolcs, a szervezet vezetője. Az elnök csalódottságának adott hangot amiatt, hogy

a Fidesz meghívott, a madárinfluenza következményeivel szembesíteni kívánt képviselői nem jelentek meg a gazdák előtt.

Az online televíziócsatornának a szervezet vezetője azt mondta, nemcsak őket, hanem az ágazat többi szektorának képviselőit is magára hagyta a kormány és az agrárpolitika, úgy véli az állattartás vergődik.

Szalóki szerint a Nagy István agrárminiszter által felajánlott 2 milliárd forint nagyon kevés, egy azonnali 25-30 milliárdos segítségre lenne szükségük. Mint fogalmazott, a gazdák olyan szinten eladósodtak, hogy utolsó forintjaikat élik föl.

Az ernyőszervezet vezetője azt mondta, mindaddig folytatják demonstrációsorozatukat, amíg Orbán Viktor miniszterelnök és Nagy István tárcavezető nem ül le velük tárgyalni, egyúttal felháborítónak nevezte, hogy a kormányoldalról senki nem kíváncsi rájuk. Azt ígérte, hogy a május 16-18. között az Agrárminisztérium előtt rendezett gazdademonstráción a szervezők felkérésének eleget téve beszélni fog a madárinfluenzáról, egyúttal arra a tüntetésre is invitálta az agráriumban dolgozó társait.

Bencze János, a Jobbik agrárpolitikusa szerint a Nagy István által felajánlott 2 milliárd forint egy termelőre leosztva „vicces, nevetséges összeg”. A tárcavezető azoknak ígért támogatást a madárinfluenza miatt, akik három évig nem termelnek, Bencze szerint ez viszont azt jelentené, hogy ezek a gazdák elvesztenék a piacaikat, a munkavállalóikat, ráadásul a meglevő infrastruktúrát is meg kellene őrizniük. Az agrárpolitikus ezt a felvetést

ahhoz hasonlította, mint amikor az Európai Unió a magyar csatlakozáskor azért fizetett pénzt a gazdáknak, hogy hagyjanak fel termelő tevékenységükkel.

„Visszafele lőve a Fidesz felé: ez olyan, mintha Nagy István Brüsszel kottájából játszana” – hangsúlyozta Bencze János szintén az N1 TV-nek.

A Jobbik országgyűlési képviselője szerint a Magyar Víziszárnyas Érdekképviseleti Szervezet demonstrációján született ötlet, mely szerint azok az idős gazdák, akik szeretnének nyugdíjba vonulni, azok részesüljenek egyszeri 40 millió forintos juttatásban mintegy „végkielégítésként”, cserébe hagyjanak fel a tevékenységgel, megfelelő megoldás lehet. Ezzel párhuzamosan a fiatal gazdákat hagyják termelni.

Bencze János emlékeztetett, a Fidesz a vidék pártjának állítja be magát, mégsem jött el egyetlen, még a közelben élő fideszes (agrár)politikus sem, meg sem hallgatják a gazdák panaszait.