Drog helyett kávét termelnek a jemeniek

Jemen és térsége az egyik legnagyobb termelője és felvevőpiaca a kat levélnek, amelyet a WHO 1980-ban kábítószernek minősített. Korábban sok helyen kiszorította a kávéültetvényeket, de most úgy tűnik, kezd helyreállni a régi rend.

A kelet-afrikai növény levelét nem csak Jemenben, hanem Szomáliában, Etiópiában és Dzsibutiban is rágják. Eufóriát okoz használójánál, és szakemberek szerint függőséget is kialakít. A növény megjelent Európában és az Egyesült Államokban, de még Új-Zélandon is is. Ezekre a helyekre betelepülők viszik. Világszerte 5 és 10 millió közöttire teszik azok számára, akik napi szinten rágják a katot. A jemeniek 70-80 százaléka alkalmanként használja, de a rivális jemeniek vagy éppen szaúdiak elleni harcok során a harcosok szinte mindegyike „erősíti” magát a katlevelekkel.

Haraz festői hegyvidéki területeit viszonylag elkerüli a polgárháború. Az országban egyébként évszázadok óta hagyomány a kávé termesztése, amelynek minősége világszínvonalú. Maga a kávécserje is Etiópiából származik, és utána rögtön Jemenbe került. Mokha kikőtőjének neve is mutatja, hogy Jemen és a kávé története milyen szoros összeforr.

A Guardian összeállítása szerint a kávé az olaj után az egyik legnagyobb üzlet világszerte. A jemeni kávé hírneve a polgárháború miatt eléggé rossz lett, és ingadozott is a termelés, valamint az export, ami miatt a felvásárlók más területeket kezdtek előnyben részesíteni. Ezt megelégelte néhány jemeni termelő és exportőr. A katra való korábbi áttérést az is okozta, hogy Jemenben egyre gyakoribb és komolyabb a vízhiány. A kat viszont sokkal gyorsabban „termőre fordul”, ugyanis nem a termése, hanem a friss levele lesz a termék. A kávé sokkal több gondoskodást, vizet és időt igényel. Utána szárítani, érlelni is kell, valamint a kérgét eltávolítani. Nem könnyű munka, de az exportőrök korrekten állnak a termelőkhöz, akik nagy nehezen szövetkeztek is, így az üzlettel mindenki jól jár, és tisztelik egymás eredményeit.

Egy kilogramm jemeni kávé helyben 18 dollár körül van, de mire a nyugati, vagy gazdag arab országokba ér, a kiskereskedelmi ára az 500 dollárt is eléri. A kereslet pedig csak egyre nő, ugyanis a jemeni kávé különleges aromája és sok évszázados hagyománya biztos minőséget jelent a kávét kedvelőknek.