Rengeteg áldozata van a jemeni légicsapásnak

Rengeteg áldozata van a jemeni légicsapásnak

Sokan meghaltak egy ideiglenes befogadóhelyet ért légicsapásban péntek hajnalban az észak-jemeni Szaada kormányzóságban, a kormányellenes húszik erősségében, amiért a térséget ellenőrzésük alatt tartó síita lázadók a Szaúd-Arábia vezette arab katonai koalíciót tették felelőssé - jelentette a Reuters hírügynökség szemtanúkra hivatkozva.

A támadásban legalább hetvenen meghaltak és százharmincnyolcan megsebesültek - közölte az Orvosok Határok Nélkül (MSF) segélyszervezet este. A mentők még kora délután is kutattak az esetleges túlélők után az épület romjai alatt. A befogadóközpontban sok afrikai migráns is volt. A háború ellenére illegális bevándorlók Afrika "szarváról" Jemenen keresztül próbálnak meg eljutni Szaúd-Arábiába vagy a többi gazdag, Perzsa(Arab)-öböl menti arab országba.

Jemenben a déli nagyvárost, Ádent kivéve, pénteken szerte az országban nem volt internetszolgáltatás. A húszik médiája szerint ennek az az oka, hogy az arab koalíció a légicsapásban egy távközlési létesítményt is tönkretett a nyugati Hodeida kormányzóságban. A Reuters nem tudta ellenőrizni ennek az állításnak a helytállóságát.

A szaúdi vezetésű szövetség csütörtökön mindenesetre beszámolt arról, hogy légitámadásokat hajtott végre "húszi katonai létesítmények" ellen Hodeidában és a fővárosban, Szanaában, valamint rakétaindító állások ellen Bajdá kormányzóságban is. A légicsapásokat azután hajtották végre, hogy a húszi felkelők dróntámadásában hétfőn három ember halt meg Abu-Dzabiban, az Egyesült Arab Emírségek fővárosában.

António Guterres ENSZ-főtitkár péntek este elítélte a Szaada és Hodeida elleni légicsapásokat, és hatékony vizsgálatokat kövelt.

Lana Zaki Nuszeibeh, az Egyesült Arab Emírségek ENSZ-nagykövete az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülése után, amely "a lehető leghatározottabban elítélte az Abu-Dzabiban elkövetett gyűlöletes terorrista merényleteket", kijelentette, hogy a katonai szövetség "arányos választ adott minden katonai műveletében".

Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága Twitter-üzenetében mélységes megdöbbenését fejezte ki a lakott területek elleni támadások miatt. Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező, síita húszik és a rijádi emigrációban élő Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erők között, amelyeket a szaúdi vezetésű arab koalíció 2015 óta támogat.

(MTI nyomán)