Élménybeszámoló a két zenekar miskolci koncertjéről, avagy mi a közös egy 1989-es bakelit lemezben és Csíkszeredában.
Ha jól számolom, ez pont a tizedik alkalom volt, amikor a Kárpátia Mikulás környékén randevúra hívta a miskolci közönségét. Mivel aznap csak késő délután derült ki, hogy fotós barátommal mégis megyünk a koncertre, ezért épphogy beestünk az Ossian fél 8-as kezdésére, emiatt elnézést kérek az előzenekar Radar-tól, de belőlük nem láttunk, hallottunk semmit.
Gyors terepszemlénk így is már az Ossian rövid intrójába csúszott, és a színpadra tekintve elsőre picit furcsa volt, hogy csak hárman vannak a frontban. Azonban a feszültség (ha egyáltalán volt a zenekarnál) egyből feloldódott, mert már a második percben Paksi Endre kezében landolt az első sorból, egy lelkes rajongótól kölcsönkapott Félre az útból bakelit (tudom, eredetileg vinyl), amit széles mosollyal végig a kezében is tartott a programot nyitó Rock katonái alatt.
A hetven perces műsor kb. fele-fele arányban állt a csapat első korszakát megidéző első hét nagylemezről szemezgetett számokból, valamint az újkori albumokról, sőt a legutóbbi, hibátlanra sikerült A tűz jegyében korongról beválogatott szerzeményekből, így az ősrajongók és a fiatalabb fanok is maximálisan ki lettek szolgálva.
Természetesen nem maradt ki Rubcsics Ricsi előadásában Brahms V. Magyar táncának feldolgozása sem, és emiatt egy kósza pillanatra bevillant, hogy mi lenne, ha hirtelen megjelenne Szijártó Zsolti is a színpadon, és betársulna mellé, mint ahogy a 25 éves jubileumi koncerten ez megtörtént, de Ricsi (akinek külön dicséret is jár, mert egy Kalapács Józsi 50. születésnapi estjére kiadott pólóban tolta végig a bulit) egyedül virtuózkodott a klasszikus dallamokkal a rivaldafényben, mint ahogy utána Kálozi Gergő is, akinek energikus dobszólója alatt néha azt hittem, hogy a cucc nem bírja majd a terhelést. Szerencsére tévedtem.
Számomra (és vélhetően sokak számára) az est legnagyobb kérdése az volt, hogy a néhány hete kurtán-furcsán bejelentett Wéber Attila távozás után négyesfogatként hogyan üzemel az Ossian, de azt hiszem, senkiben nem lehetett hiányérzet, mert kifogástalan, gördülékeny és kívülről szemlélve nagyon egységes és felszabadult volt a produkció. A jókedvet és a töretlen elszántságot bizonyítandó – a zenekartól kapott infók szerint – az új dalok már készen vannak, jövő év elején irány a stúdió, majd tavasszal jöhet a lemezmegjelenés.
Az addigi szellősebb színpadkép a rövid átszerelést követően megérkező Kárpátia miatt drasztikusan megváltozott, mert már alapból a hangszereikkel is eléggé belakták a pódiumot, de a különbség akkor volt leginkább szembetűnő, amikor jó néhány dalnál a már-már állandó tag státusszal bíró Garamvölgyi-Bene Beáta és Egedy Piroska is a deszkákra lépett, hogy finom furulya- és csellójátékukkal színesítsék a hangzást.
A dinamikailag remekül megszerkesztett (egy hosszabb blokkban Bäck Zoli számonként cserélgette az akusztikus és elektromos gitárjait), üresjáratoktól mentes és profin előadott, a teljes Kárpátia diszkográfiát átölelő műsorban örömmel fedeztem fel, hogy a csapat bátran nyúl a frissebb albumokhoz is. Nem mintha bármilyen bajom lenne a régebbi nótákkal, de én ahhoz a táborhoz tartozom, akik nem idegenkednek az utóbbi lemezeken bevezetett kisebb stílusváltástól.
Miskolci helyszín lévén, állandó vendégként, egy szám erejéig (ezúttal a Horthy Miklós katonája vagyok-ban) a fiatal dobospalánta, Pittelka Attila váltotta a dobszéken példakép druszáját, Bankó Attilát, majd – a már említett – Szijártó Zsolti is villantott egy nagyot, aminek csúcspontja a Lóra termett végén előadott Monti csárdásban bemutatott nyak mögötti szólózás volt.
A rendületlenül érkező tempósabb szerzemények és a pattogós indulók még jobban felhevítették a már alapjáraton is izzó hangulatot, és természetesen Petrás Jani számok közötti, humort sem nélkülöző egyedi felkonfjai is még rásegítettek erre. (Találkoztam már olyan véleménnyel, hogy ezek miatt az átkötő szövegek miatt is érdemes Kárpátia koncertre járni.)
Egy be nem tervezett rövid közjátékról – hogy Székelyföld ne csak a dalokban legyen megidézve – néhány, a szomszédban lezajlott Miskolci Jegesmedvék – HSC Csíkszereda találkozó után vendégként megérkező erdélyi jéghoki szurkoló gondoskodott, akik egy csíkszeredai mezzel ajándékozták meg a zenekart.
Természetesen, Miklós nap lévén, a sok Mikulás sapkás rajongó hathatós közreműködésével a Kárpátia biztonsági főnöke, Borbély Miklós is fel lett köszöntve. (Itt szeretném én is megköszönni az est egészén nyújtott baráti együttműködését).
A hagyományosan a magyar és a székely himnusszal záruló, végig pazar fénykoreográfiával kísért rendezvény létjogosultságának bizonyítéka a – piros-fehér-zöld zászlókkal és árpádsávos lobogókkal alaposan felszerelkezett – megjelent többszáz fős acélvárosi és környékbeli közönség volt, akik részvételükkel azt is demonstrálták, hogy még mindig (vagy már) mennyien választják inkább ezeket a felszabadult, jó hangulatú, barátokkal, bajtársakkal együtt közösen megtekintett, feltöltődést nyújtó koncerteket a kereskedelmi tévék minősíthetetlen műsorait bámuló hétvégi otthoni punnyadás helyett.
Jó móka, tartalmas szórakozás volt, jövőre ugyanitt, december első vagy második hetében!
(Köszönet Pallai Zsoltnak.)
alfahir.hu