A 25 hektáros Podmaniczky park nagyjából 1,2 kilométeres területen, a Teréz körúttól a Dózsa György úton keresztül egészen a Hungária körútig terülne el, sétánnyal, fás-füves területekkel.
A Nyugati Liget nevű projekt keretében a Ferdinánd hidat alagútba süllyesztenék, és egy P+R parkoló is létesülne az M3-as bevezető szakasza mellé, ami miatt a Kós Károly sétányt is lezárnák a forgalom elől.
A zöldövezeti sétány egy része a talajszinten, a másik része a befedett vasúti sínek felett "lebegne".
A tervek szerint a munkálatok a 2017-es előkészítés után 2018-tól vennék kezdetüket, a sétány pedig 2022-re készülne el teljesen. Magyarul: az az egy-egy esőzés alkalmával kellemes üvegházzá váló, a botrányos állapotban lévő Nyugati pályaudvar nem fog egycsapásra megújulni.
Lakóházak, irodaházak és üzletközpontok nem épülnének az övezetbe, viszont lenne játszótér, sportolásra alkalmas terület, szökőkút, vendéglátó egységek és kisebb kulturális helyszínek is - nyilatkozta a lapnak Lukács András, az előzetes véleményezésbe bevont Levegő Munkacsoport vezetője.
A csoport szerint 60 milliárdból ki lehetne építeni a parkot, és úgy saccolják, hogy a környező ingatlanok értéke 3-10 százalékkal emelkedne a rehabilitáció nyomán, ami a becslések szerint 400 milliárd forint értéknövekedést is jelenthet.
Nem új az ötlet, de legalább nem ütközne lakossági ellenállásba
Talán még mindenki emlékszik a Gyurcsány-kormány kormányzati negyed tervére, ami pont erre a területre tervezte átköltöztetni a minisztériumokat, és az államigazgatás egyes intézményeit, ám ekkor az elgondolás egy kamu-zöld projekt körvonalait vázolta föl, ráadásul a Nyugatit, mint közlekedési csomópontot, teljesen megszüntette volna.
A Liget Projekttel ellentétben a nyugati környékének rendezését a budapestiek egyáltalán nem utasítják el, sőt, sokan örülnének annak, ha megnyugtató módon változna a környék, amint az az Ipsos legutóbbi, ilyen témában végzett kutatásából kiderült.