A kazak szakemberek tavaly nyáron három nagy sírhelyet azonosítottak be a környéken, az Irtis-folyó völgyében. A terület Szibéria déli nyúlványa, a szkíta és hun népek kedvelt szállásterülete volt.
A sírokat egy vonalban rendezték el, néhánynak körkerítése van és a közelben pedig felhalmozott kövek találhatók. Ez a helyiek olvasata azért van ott, hogy elriasszák a gonosz erőket. Úgy vélik, hogy sok bálványt keletre fordítva állítottak fel. Lehet, hogy ezzel az ősi hun Napüdvözlő szertartásra emlékeztek?
A régészek a lelőhelyet hun-szarmata korba helyezték, ami Európában a Kr. u. 2-4. századot jelöli, elképzelhető azonban, hogy Kazahsztán területén a nyugatra vonuló hunok már korábban megjelentek és szövetséget kötöttek az ezen a területen élt szarmata törzsekkel. A sírt a Kr. e. 1-Kr. u. 1. századra datálták, ami azt jelenti, hogy a két nép szövetsége elég korán kialakult.
A hun-szarmata kor jellegzetességei a kutatók szerint az, hogy a sírhoz vezető úton a kövek jóval nagyobbak, mint a szkíta-szaka emlékek, és ezeket a nagy darabokat a közeli Szemejtau-hegységből hozták.
A kutatók nagyon furcsállták, hogy a sírokban megtalált csontvázaknak nem volt fejük. Ennek megfejtésére számtalan elmélet született. Az egyik szerint a termékenységgel van kapcsolatban, vagyis annál több gyermek születik egy közösségben, minél több koponyát tudnak összegyűjteni, de ez nem ad magyarázatot arra, hogy ez a közösség miért nem gyűjtött magának koponyákat?
Sok régész úgy véli, hogy a sírrablók vagy a következő birodalom vezetői fosztották meg a csontvázakat fejüktől, pusztán azért, hogy meggyalázzák és holtukban is legyőzzék az egykori sztyeppe urait. Erre, vagyis a szándékos sírgyalázásra nagyon sok példa van a kínai forrásokban.
Hérodotosz és más antik szerző művei alapján olyan elmélet is napvilágot látott, hogy a vezetők koponyáját ivócsanaknak használják fel, hogy életerejét megszerezzék. A sztyeppei harcosok körében népszerű szokás volt, hogy a vesztes vezetők fejét levágták, sőt a régiek emlékére felállított kőszobrokat is megcsonkították, ezzel akarták jelezni, hogy a vereséget szenvedett törzs vagy nép nincs többé.