(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
A miniszterelnök-jelölt legyen jól kommunikáló és az eddigi politikában nem megvett, valamint az árnyékkormánya álljon többségében szakemberekből.
A matematikusok szerint mindig van megoldás, csak néha sokáig tart a megoldóképlet felfedezése. Velük értek egyet. Sokan nem hiszik el, de politikai szempontból már csak egy párat kell aludni, és a köztársasági elnök kiírja a parlamenti választásokat. Előtte kell megoldást találni kire, mire, miért szavazzunk. Fogadni előre illik, nem a meccs után.
Pártszimpátiája majdnem mindenkinek van, a döntés akár könnyű is lehetne, de a jelenlegi választási törvényünk, valamint az életképes pártok felhozatala, a közhangulat, és a kommunikáció színvonala komoly dilemma elé állítja a gondolkodó embert.
Minden szavazáson, így 2022-ben sem Szalma Botond megélhetése a tét, hanem a magyar nemzet jövője. Ebbe a nemzetbe pedig beletartozik minden magyar, ha szavaz, ha nem, ha rokonszenves, ha nem.
Ma két táborra szavaz a szavazni hajlandó polgárok 97%-a. Fidesz vs. ellenzék. A szavazóképesek 40-45%-a viszont inkább telekre megy az ominózus vasárnapon, vagy ha esik az eső, fotelből nézi a celebeket, majd utána szidja az anyját mindenkinek, aki szerinte rosszul szavazott. Általában „mindenki” csak drukkol, kritizál, de a csapatba beállni nem akar.
Számunkra, akik nem így gondoljuk, a bólogatás és jajveszékelés ideje elmúlt. Választani kell, milyen taktikával, milyen listákkal és milyen csapattal indulunk neki. Véleményem szerint az az út nem járható, hogy vesszen a Fidesz. A „bárki csak ne a OV” primitív és zsenge alternatíva, ráadásul unja minden értelmes ember. Először is senki se vesszen, csak van akikre nem szavazunk, mert megismertük és nem tetszik a politikája.
Vegyük a két oldalt. A Fidesz-„KDNP”-Mi Hazánk egy pártként alkotja az egyik oldalt.
Illetve ez sem igaz, mert Fidesz már nincs. Egy ennél erősebb alakulat állt fel. A NER.
Ennél a csapatnál van minden: erő, szervezettség, pénz, paripa, fegyver. Adott a vezére is: Orbán Viktor. Tapasztalt, ravasz, ügyes, ráadásul minden gyeplő és az ostor is a kezében.
A másik oldalon adott a 2019 októberére felébredő 6 ellenzéki párt (Jobbik, DK, MSZP, LMP, Párbeszéd, Momentum) és a szerintem hadra fogható MMM (Mindenki Magyarországa Mozgalom – Márki-Zay Péter mozgalma) és az ÚK (Új Kezdet). Na ez a társulat kicsit színesebb a kelleténél.
A fenti 2 „oldal” szavazókat egymástól nem vesz már el, ezzel kár számolni. Az ellenzéki oldalon belül az összefogás pártjai kizárólag egymástól lopkodnak szavazókat, a NER-től egyet sem. Ha Jakab Péter keményebb a Fidesszel, akkor a DK-tól vagy az MSZP-től vesz át szimpatizánsokat, ha Gyurcsány alkot valamit, akkor az MSZP és a Párbeszéd izgul az 5% miatt. A Momentum jön fel, mint a talajvíz, aztán ha Fekete-Győr András rossz hetet fog ki, akkor kicsit megállnak, de jövőjük mindenképpen van. Ezen a térfélen még egyelőre megy a küzdelem a „primus inter pares” (jelentése: első az egyenlők között – a szerk.) címért. A Jobbik – egyik esélyesként - egy 20%-os pártból küzdötte le magát egyszámjegyűre, amire most Dr. Brenner Koloman kell, hogy megoldást találjon a régi tagság és az értelmiség visszacsábításával. A DK - másik kandidálóként - taktikusan elfoglalta a teljes baloldalt és ezt Gyurcsány Ferenc nem is engedi el. Nem akar ő miniszterelnök lenni, bőven elég, ha 5-6 tárcát irányít a hegyről. Az MMM terjeszkedik, az ÚK kivár, de lassan lépnie kell.
Ez az ellenzéki koalíció, ha tetszik, ha nem. Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk! Hibás felfogás, hogy a DK vagy a Jobbik kihagyható, mert nem kompatibilisek a bázisai. Arra viszont figyelnie kell a feleknek, hogy senkinek ne legyen nagyobb súlya a tényleges értékénél. Gyurcsány Ferenc például alkalmas arra, hogy ilyennek mutatkozzon. Neki is meg kell értenie: A répameséből tudjuk, hogy a kisegér is kellett ahhoz, hogy a répa kijöjjön a földből.
Mi a megoldás? Az otthon maradók egy részét, és a Fidesz-, KDNP-, MDF-, kisgazda- és szocdem árvákat, valamint a pártokkal nem szimpatizáló réteget kell megmozgatni.
Az 51%-hoz a jelenlegi hat pártnál több kell. Ma azt mondanám, hogy kell egy „szűz” jobboldali csapat (MMM vagy ÚK), mert az utoljára a Závecz Research által mért 30 százaléknyi tartózkodó így nem megy el szavazni. A kiábrándult Fidesz-, KDNP-, MDF- és kisgazda árva pedig inkább nem szavaz, mert balra nehezen, vagy sehogyan sem kacsingat. Baloldali és liberális, zöld tartalék nincs.
Egy vagy két ellenzéki lista? Érvek vannak pro és kontra is. A leglogikusabb az egy lista lenne, de a szavazók jelentős része ettől idegenkedik („nem szavazok kommunistára, nácira, liberálisra…”). Viszont ami a listákat illeti, alap, hogy a listán szavazatot nem kap, csak az, akinek egyéni jelöltjei is vannak. Tehát a 106 jelölt kiválasztása után a lista (listák) állítása nehezebb, mint a jelöltek kiválasztása, mert egy csomó „potentát” ezen a listán szeretne minél előbbi helyen szerepelni. A két lista megnyugtatóbb a párszimpátiával rendelkezőknek, de ők adott tömeg, nem változik a nagyságuk, tehát nincs sok értelme.
Arról is el kell gondolkodni, hogy a választási törvény megváltoztatható. És a NER az utolsó pillanatig ki fog várni, mert addigra világos lesz az ellenzéki felállás. Rutinosan ehhez alakítják majd a törvényt is.
Arra is fel kell készülni, hogy a tánc Isten igazából a választások után kezdődik. Ha nyer az ellenzék, vagy ha koalíciós kényszer lép fel, akkor látszik majd, ki mit kér, és mi a tényleges szándéka. Addig csak annyit lát majd mindenki, hogy ha eszünk van, összefogunk. A sót viszont el kell majd ténylegesen osztani.
A miniszterelnök-jelölt legyen jól kommunikáló és az eddigi politikában nem megvett, valamint az árnyékkormánya álljon többségében szakemberekből. A politikai kormányzás egyelőre nem hagyható ki, csak szakértői kormányzás nem lehetséges, bármilyen vonzó alternatíva is. Igen, és lesznek potyautasok is, mint minden vonaton. Aki viszont nem száll fel időben a vonatra, annak fel fog tűnni, hogy nincs több megálló. Egyértelmű, hogy egyenes és értelmes programmal a normalitásra váró, és az állandó harcot megunó emberek megszólíthatóak.
A fent elemzett politikai környezetben hiteles emberek által felvázolt, hihető jövőképre várnak a bizonytalanok. Nem azt kell kiabálni, hogy előre, hanem azt, amit a jó katonatiszt kiált: Utánam! Erre kellene sürgősen megoldást találni.
Szalma Botond véleménycikke