Fudan-konzultáció: elsöprő a beruházás elutasítottsága

Fudan-konzultáció: elsöprő a beruházás elutasítottsága

Több mint 30 ezren töltötték ki az aHang konzultációját, melyet a Fudan egyetemről szerveztek, és június 4. és 13. között lehetett kitölteni – számol be a Telex. A veszélyhelyzet miatt népszavazást nem lehet kiírni a kérdésben, ezért döntöttek a konzultáció mellett, de Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere már jelezte, helyi népszavazásokat szeretnének kiírni a veszélyhelyzet végeztével.

Gulyás Gergely szerint akár fővárosi népszavazás is dönthet a Fudanról

Gyorsinterjút adott a Fidesz-közeli Mandinernek Gulyás Gergely kancelláriaminiszter, melyben szóba került a kínai Fudan Egyetem budapesti campusának kérdése is. A miniszter szerint az egyetem ügye közéleti vitára alkalmas formában pillanatnyilag nem létezik. Tervek sem állnak rendelkezésre. Mint mondta, majd ha „meglesznek a tervek, világosak a pénzügyi feltételek, az egyetemépítés költségei és finanszírozása, akkor lehet dönteni".

A polgármester szerint nem véletlen, hogy hétfő este, az éj leple alatt tárgyalják a két törvényjavaslatot a Parlamentben. Az egyik javaslattal ingyen átadnák a még tervezés alatt álló beruházásnak a fejlesztési terület legértékesebb, Duna-parti telkeit, valamint a Nagyvásárcsarnok felújításra kijelölt műemlék épületeit, a másik beruházás pedig az alapítványról szól.

A válaszadók 44 százaléka online töltötte ki a konzultációt.

A konzultáció végeredménye:

  • Egyetért-e azzal, hogy a Diákváros ne az eredeti tervek szerint és helyszínen épüljön meg? – 94,38 százalék nem
  • Egyetért-e a kínai Fudan egyetem budapesti központjának létrehozásával? – 96,92 százalék nem
  • Egyetért-e azzal, hogy a magyar állam hitelt vegyen fel vagy költségvetési forrást biztosítson a kínai Fudan egyetem budapesti központjának megépítésére? – 99,18 százalék nem
  • Egyetért-e azzal, hogy Magyarországon olyan egyetem működjön közpénzből, amely nem nyújt ingyen képzést magyar diákoknak? – 98,74 százalék nem

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere úgy fogalmazott,

Budapesten nincsen semmilyen érdemi támogatottsága annak a beruházásnak, amit a Fidesz akar rákényszeríteni Budapestre, a IX. kerületre, és az országra.

Azt ígérte, országos népszavazási kérelmet is benyújtanak, hogy a Kínától felvett hitelből építendő kínai egyetemről ne csak a fővárosiak mondhassanak véleményt.

A gigaberuházás ellen két hete több ezres tömeg tiltakozott, erről itt számoltunk be:

Karácsony a Fudan-tüntetésen: 500 milliárdból Jakab Péter ötvenezerszer mondhatná Kövér Lászlónak, hogy ficsúr

A Diákvárosért és a tervezett kínai Fudan egyetem ellen szervezett tüntetést a Szikra Mozgalom. A Jámbor András nevével fémjelzett szervezet tüntetésére védettségi igazolvány és személyi igazolvány felmutatásával és ellenőrzésével lehetett belépni, míg az ezekkel nem rendelkezők 500 főig egy elkülönített részen gyülekezhettek.