Visszatértek Magyarországra azok az irániak, akik "behurcolták" a koronavírust

Visszatértek Magyarországra azok az irániak, akik "behurcolták" a koronavírust

Még az egyéves évfordulón is megemlékezett azokról "az iráni hallgatókról" Müller Cecília, akik a kormányzati narratíva szerint behurcolták a koronavírust - nos, a Telex cikke szerint visszatértek Magyarországra. 

A cikkben felidézik az egy évvel ezelőtti hangulatot is. Az operatív törzs 2020. március 8-ai ülésén Lakatos Tibor rendőr ezredes arról informálta a magyarságot, hogy

„sajnos a Szent László Kórházban rendőri jelenlétet kellett biztosítani annak érdekében, hogy az iráni állampolgárok ne bántalmazzák esetlegesen az ápolókat, orvosokat, illetve hogy ne hagyják el a korlátozó rendszabályok ellenére a kórház területét. Szeretném hangsúlyozni, hogy ilyen eset csak az iráni állampolgárokkal merült fel, a magyar állampolgárok teljesen együttműködőek voltak.”

Másnap aztán Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban kiemelte, hogy „az illegális migráció és a koronavírus-járvány között egyértelműen kapcsolat van, hiszen számos bevándorló Iránból vagy Iránon keresztül érkezik, amely a fertőzés egyik gócpontja”. Egy nappal később kihirdették a veszélyhelyzetet.

Hogy mennyire sikerült akkoriban is komolyan venni a kormányzatnak a koronavírusról szóló tájékoztatást, jól jelzi, hogy a hírekben inkább arról beszéltek, hogy az elkülönített iráni gyógyszerészhallgatók dobálóznak a kórteremben. Végül a 13 iráni egyetemistát április közepén feltették egy gépre, tanulmányaikat meg kellett szakítaniuk, három évre Magyarországról és ezzel együtt az Európai Unió egészéből is kitiltották őket.

Június közepén azonban megszüntették a büntetőeljárást az akkor már rég hazazsuppolt diákokkal szemben, és az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság is visszavonta a kiutasításról hozott határozatokat.

A Telex információi szerint idén januárban több, korábban kiutasított iráni hallgató visszatért Magyarországra, hogy folytassa tanulmányait. Így tett a portál tudomása szerint az a gyógyszerészhallgató is, aki a tavalyi ügy előtt már nyolc éve élt Magyarországon anélkül, hogy bármilyen afférja lett volna a hatóságokkal. 

„Ügyfelünk, az iráni gyógyszerészhallgató egy borzasztó, jogszerűtlen eljárás után térhetett vissza Magyarországra, egy olyan eljárás után, mely a legalapvetőbb jogállamisági normákba ütközött”

- nyilatkozta az üggyel kapcsolatban a Telexnek Szekeres Zsolt, a Helsinki munkatársa. Miután a magyarországi jogi lehetőségeket kimerítették, a Helsinki a strasbourgi bíróságra vitte az ügyet, onnan várják annak kimondását, hogy a magyar állam megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét.