Kásler Miklós: 8 napig "élhették az egyetemisták életét" a fertőzött iráni diákok

Kásler Miklós: 8 napig "élhették az egyetemisták életét" a fertőzött iráni diákok

Kásler Miklós egészségügyért is felelős humánminiszter Orbán Viktor miniszterelnök tájékoztatója után válaszolt az újságírók kérdéseire, és bár nem akarunk pánikot kelteni, még véletlenül sem, de a tárcavezető egy egészen fura képet festett le a járvány elleni eddigi kormányzati tevékenységről. 

Például elmondta, hogy a fertőzéssel diagnosztizált iráni hallgatók február 22-én érkeztek vissza hazánkba (az egyikük már Iránban is betegeskedett), átmentek a kérdőíves és lázmérős teszten a Liszt Ferenc repülőtéren, majd február 24-én jelentették a panaszukat az egyetem üzemorvosánál. Azonban csak március 2-án kerültek karanténba, addig - a miniszter szavai szerint - "élték az egyetemisták életét". 

Érdekes, hogy Kásler Miklós többesszámban beszélt a két egyetemistáról, holott csak az egyikük a Semmelweis Egyetem hallgatója, a másikról eddig nem lehetett tudni melyik hazai oktatási intézményben tanul, így azt sem tudni, hogy ő hol és mikor jelentette az esetleges panaszait.  Elég sok kérdés elhangzott ezzel kapcsolatban, de Kásler Miklós a válaszadást valahogy mindig elkerülte. Végül azzal zárta le ezt a kérdéskört, hogy azért nem tudta még tegnap az Operatív Törzs, hogy hova járt a másik iráni, mert

"a másik nem mondta meg, hogy hova járt".

Azt csak Orbán Viktor árulta el ma délután, hogy a másik iráni diák a Szent István Egyetem hallgatója.

Egyébként a fertőzött irániak jól vannak, az egyikük az elmúlt 8 napban (tehát, amíg élték az egyetemisták életét) 15-16 kontaktról számolt be. Ezeket is igyekszik felderíteni a rendőrség. 

Arra sem sikerült kitérnie, hogyan történhetett meg, hogy a hivatalos jelzés ellenére, az iráni diák járhatott az egyetemi előadásokra. Egyrészt azt hangsúlyozta, hogy az irániak tünetmentesek voltak (aminek ellentmond, hogy az egyikük elment az üzemorvoshoz - a szerk.), másrészt a magyar hatóságok a WHO aktuális ajánlásainak megfelelően tesztelnek. 

"Szűrési lehetőség nincsen"

- szögezte le a miniszter, éppen ezért értelmetlennek is tartja ezt a fajta védekezést. Egyébként pedig eddig a kormány azon volt, hogy ne jöjjön át a határon a fertőzés, most már megváltozott a védekezés iránya - hangzott el. 

A gyorsasággal kapcsolatban is érdekes részletekkel szolgált. Itt a négy, Csehországban regisztrált beteggel kapcsolatban merültek fel kérdések. Kásler Miklós szerint a csehek azért tudták, hogy merre jártak Magyarországon a Milánóból érkező, két éjszakát Budapesten töltő diákok,

mert ők direkt kérdezhették meg, mi pedig a cseheket kérdeztük meg, és meg kellett várnunk a választ.

Egyébként Kásler Miklós szerint az egészségügy rendelkezik a járvány kezeléséhez szükséges humánerőforrással. Ha kell az egész Szent László kórházat ki tudják üríteni, ez 180 ágyat jelent, de összességében a járványra 850 ágy a kapacitásuk. 

Közölte azt is, hogy szóba került az Operatív Törzs ülésein a közlekedési tilalom bevezetése Irán és más fertőzött országokkal szemben, de mivel egyetlen EU-állam sem vezettet be korlátozásokat, ők sem tervezünk ilyen lépéseket.

Végül pedig elmondta, hogy arra kérte az egészségügyi dolgozókat, hogy ne menjenek nemzetközi konferenciákra.