Kötelező dicséret

Kötelező az új Szuezi-csatornát dicsérniük az egyiptomi mecsetekben pénteken felszólaló hitszónokoknak; különben megtorlásával kell számolniuk.

A forradalmi évek gazdasági és politikai káoszának végét szimbolizáló és a jelenlegi hatalom legitimációját biztosítani hivatott nemzeti projektet, az új Szuezi-csatornát csütörtökön nyitják meg. A muzulmán hívők által tömegesen látogatott pénteki ima prédikációjának egy napja szétküldött szövege az új meder megásását a hetedik században elterjedt iszlám első éveiben, illetve az Izrael ellen 1973-ban indított háborúban elért katonai sikerekhez hasonlítja.
   
Előbbi hasonlat ahhoz az iszlám történetírásban kiemelt jelentőségű 627-es csatához köthető, amely során a Mohamed próféta vezette, még kis létszámú muzulmán közösség egy árok megásásával hárította el a hatalmas túlerőben lévő, több "bálványimádó" arab és egy zsidó törzs katonai szövetségének támadását Jaszrib városa, a későbbi Medina ellen.
   
"Az (új) Szuezi-csatorna megnyitása az akarat és a munka példaképe" című szónoklat szerint az árokcsata története is azt jelzi, hogy a hagyományoktól eltérő, innovatív út, illetve a "katonák és vezérük közti kölcsönös szeretet" sikerhez vezet a "belső és külső ellenségek" elleni harcban.
   
Az eredetileg három évre tervezett, de Abdel-Fattáh esz-Szíszi államfő utasítására mindössze egy év alatt végrehajtott munkálatok eredménye a prédikáció szerint az "Egyiptom szabotálására törekvő, és a nép képességeit meghiúsítani akaró ellenséges erőkkel szembeni kitartás" szimbóluma.
   
A szöveg szerint a mesterséges vízi út sikeres megásása jelentőségét tekintve az Egyiptomban diadalként ünnepelt, Izrael ellen indított 1973-as háború azon hadműveletéhez hasonlítható, amely során az egyiptomi csapatok áthatoltak a csatorna keleti partja mentén húzódó izraeli erődítményláncon, az úgynevezett Bar-Lev-vonalon. Ez utóbbi az Izrael által 1967-ben elfoglalt Sínai-félszigetre való egyiptomi behatolást hivatott megakadályozni, vagy legalábbis késleltetni. A háború után néhány évvel a félsziget újra egyiptomi fennhatóság alá került.
   
A most lezárult építkezés során az 1869-ben épült mesterséges vízi úttal párhuzamosan egy 35 kilométer hosszú medret ástak, valamint a régi csatornát egy 37 kilométeres szakaszon kiszélesítették. Az így lehetővé vált kétirányú közlekedésnek köszönhetően egyiptomi remények szerint a csatornán áthaladó forgalom megduplázódik, a beszedett díjakból származó bevétel pedig 2023-ra a jelenlegi 5 milliárd dollárról (közel 1400 milliárd forint) 13,5 milliárdra ugrik.
   
Az észak-afrikai országban tevékenykedő szélsőséges milíciák esetleges támadásától tartva a biztonsági erők 10 ezer tagja fogja védeni a csütörtöki megnyitót. A Szuezi-csatorna térségének biztonságáért felelős tábornok, Ali el-Azázi az al-Vatan című napilapnak nyilatkozva kijelentette, hogy "aki meg akarja hiúsítani az ünnepélyt, annak elvágjuk a torkát".