Kovács Tamás szerint dacára annak, hogy óriási anyagi lehetőségek előtt állnak az olimpiai sportágak és a labdarúgás, jóval nagyobb kontrollra volna szükség a pénzek felhasználása terén. Az egykori kétszeres olimpiai bronzérmes, világbajnok kardvívó már eltávolodott szeretett sportjától, mert úgy érzi morálisan is mélyre süllyedt a hazai vívás. Erről és a koronavírus körüli szkepticizmusról is beszélgettünk Kovács Tamással.
Kezdjük talán a legfrissebbel. Január 11-én tartották meg az „ÉV Sportolói Díj” gálát, ahol a legjobb csapat nem az Eb-győztes vízilabda csapatunk, hanem a magyar labdarúgó-válogatott lett. Mennyire igazságos ez a döntés?
- Hétfőn este, mint focirajongó jót nevettem az „Év Csapata díj” átadásnál. Hazánkban van a labdarúgás és van a versenysport, ez két teljesen különböző kategória minden szinten, még az sportújságírok többségének körében is, de a legnagyobb különbség a nemzetközi eredményekben mutatkozik meg az elmúlt évtizedekben. Egyben hasonlítanak a jelenlegi kormányzás alatt, hogy mindkettő önmagához képest sokkal több kiemelt állami támogatást élvez az adófizetők pénzéből, mint bármikor! A szavazók „túltolták” ezen a díjátadáson a labdarúgást, függetlenül attól, hogy a koronavírus miatt a legtöbb olimpiai sportágban elmaradtak a világversenyek 2020-ban, de meglepő és nevetséges volt számomra, hogy egy Európa-bajnok férfi vízilabdacsapat veszít a labdarúgókkal szemben, akik bejutottak a 24-közé az Európa-bajnokságra és jelenleg a 40.-ik helyen vannak a világranglistán. Megfelelési kényszert éreztem, és ez nagyon rossz, pedig a sport mérhető, mégpedig semmi másban, mint az aktuális eredményekben!
Nem vitathatjuk, hogy ez a kormány szereti – maga módján - a sportot, azonban rengeteg kritika éri a politikájukat, mondván, a pénz sokszor maga alá gyűri az eredményességet. Hogyan lehet értékelni a kormány sportpolitikájának elmúlt 10 esztendejét?
- Ha összehasonlítom az Orbán-kormány sporttámogatását az előző kormányokkal, akkor azt mondom, hogy ég és föld a különbség a mostaniak javára! Pár dolgot emelnék ki:
- a Puskás Ferenc stadion felépítése, amire nagyon nagy szükség volt,
- az olimpiai sportágak korábban lepusztult létesítményeinek felújítási programja,
- az olimpiai érmes sportolók és edzőik kiemelt olimpiai járadékát,
- az egyre több hazai világversenyek (eb-vb) rendezésének állami támogatását,
- a versenysport utánpótlás-programjait.
Természetesen ezeken kívül is még nagyon sok pozitív sporttámogatás történt, de számomra mindig az a legfontosabb kérdés, hogy ki és mikor ellenőrzi a szakmailag és pénzügyileg ezeket a hatalmas állami pénzeket, és van-e felelős, aki számonkérhető, mert ebben jelenleg még mindig nagyon gyengék vagyunk. A stadionépítési program egyértelműen túlzott volt, hacsak a kormány hosszabb távon nem egy olimpia rendezésében gondolkodik, aminek én, mint volt élsportoló nagyon örülnék, mert szerintem egy olimpia az egy nagy üzleti vállalkozás, ahol pozitív mérleggel kell zárni, mert különben nem szabad megrendezni! Összességében, a kormány sportpolitikájának az elmúlt 10 évben, a labdarúgás és az olimpiai-paralimpiai sportágak a győztesei!
Orbán Viktor a Nemzeti Sportnak nemrégiben azt nyilatkozta, hogy a TAO valójában egy sikertörténet. Mennyire értékelhető annak?
- Szerintem a TAO sikertörténet lehetne, ha a csapatsportágak, a nemzeti válogatottak szintjén és az olimpia szempontjából sikeresebb lenne. Ugyanakkor láthatjuk, hogy még nem hozta meg azt a sikert, amit vártak ettől a kiemelt támogatástól. Egy kicsit sokszor olyan érzésem van, mintha lyukas vödörbe öntenék a vizet és közben csodálkoznak, hogy nem marad az edényben. Itt is sokkal szigorúbb szakmai és pénzügyi kontrollra lenne szükség.
Apropó, kontroll. Mi a véleménye arról, hogy a vívómúlttal nem rendelkező Csampa Zsolt továbbra is a Vívó szövetség elnöke? Mint ismert, egy elismert olimpiai bajnok vívó, Szabó Bence helyett választották meg ismét a szövetség élére.
- Ez elsősorban nem Csampa Zsolt személyéről szól. Ez egy politikai kérdés, a magyar sportban! Nem elég, hogy a Kádár rendszerben is megszállta a politika a magyar sportot. Hanem az „úgynevezett” rendszerváltás után
30 évvel ugyanaz van, mint a Kádár-rendszerben, a sporthoz nem értő, ejtőernyősök szállták meg a sportági szövetségek egy részét, ezzel kialakítva a talpnyaló, besúgó rendszert, aki nincs velem az ellenem van szlogennel.
De nem a politikusok tehetnek erről, hanem azok, akik a politikust megválasztották, egy kétszeres olimpiai bajnok – Szabó Bence – helyett, aki mint versenyző, edző vagy sportdiplomata már letette névjegyét a magyar vívás asztalára.
Még tavaly nyáron azt írta saját közösségi oldalán, hogy „a vívás ön számára meghalt”. Továbbra is így gondolja?
- Számomra a vívás ma már olyan, mintha nem is lett volna! Élt 60 évet, mint versenyző, szövetségi kapitány, főtitkár, MOB sportigazgató, versenybíró, sportdiplomata… ezeket a sikereket, senki nem veheti el, még egy dilettáns politikus sem… lezártam, mert hamar rájöttem, hogy vívás nélkül is van boldog élet! És valóban boldog vagyok, remélem még sokáig!
Más témára áttérve egy kicsit, a COVID-19 felborította életünket. Most mégis, mintha az emberek egyre frusztráltabbak lennének a korlátozások miatt. Miből adódhat ez?
- Szakemberek véleménye szerint, márciusban még nem volt járvány Magyarországon, a kormány bepánikolt, lezárta feleslegesen az országot, bezárták az embereket, minden nap mást mondtak a szájmaszk szükségességéről, a távolságtartásról és az emberek április-májusra rájöttek, hogy átverték őket és most, amikor baj van, már sokan nem hisznek az oltásban. Itt vagyunk januárban…van járvány…egyre erősebben tombol, egyre több halottal és nincs korrekt szakmai tájékoztatás sem az oltásról, sem annak következményeiről. A legfontosabb az lett volna, ha őszintén és nyíltan kommunikálnak a lakosság felé.
Elkezdődtek az oltások Magyarországon is, ugyanakkor egyelőre a lakosság szkeptikus a vakcina miatt. Miért ilyen magas bizalmatlan emberek számára? Miért nem bíznak az emberek a hatóságokban?
Hónapok óta harsogja óránként a média, hogy hányan fertőződtek meg itthon és a világban, de arról egy szó sem esik, hogyha egy cukorbeteg, elhízott, magas vérnyomásos ember, vagy másfajta súlyos alapbetegségekkel rendelkező személy mégis milyen eséllyel jelentkezzen oltásra? Lesznek-e mellékhatások és ha igen, akkor milyenek? Milyen fajta vakcinák vannak, s mi a különbség közöttük? Ki ad erre választ? Müller Cecilia, Orbán Viktor, Szlávik János vagy Merkely Béla doktor? Hol vannak a házi orvosok, akik a legjobban ismerik a betegeiket? Hónapok óta nem lehet találkozni velük, vajon miért? A háziorvos tudna a betegeiről javaslatot tenni, hogy valaki oltható vagy nem oltható, vagy ha oltható, akkor milyen mellékhatásai lehetnek az oltásnak? Ki fogja ezt a tájékoztatást megadni a lakosságnak? Vagy el vagyunk intézve egy levéllel, mint egy nemzeti konzultáció, és lesz, ami lesz?
Ez most nem játék, mert az emberek életéről és az ország jövőjéről van szó.