„Ki a jó magyar”

„Rá kell ébreszteni az embereket arra, hogy nem az a jó magyar, aki magyarul beszél, hanem az, akinek 3-4 gyermeke, 9-16 unokája van, valamennyien magyarul beszélnek, és elkötelezettek a nemzet ügye iránt”

- jelentette ki Kövér László Gyergyószentmiklóson, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület nyári táborában szervezett pódiumbeszélgetésen.

A „ki a jó magyar”, „ki magyarabb” jellegű okfejtések azok, amelyek a legkevésbé képesek bárkit meggyőzni arról, hogy bizonyos magatartástípusok, szokások, értékválasztások és adottságok előrébb valók más, egyébként antiszociálisnak szintén nem nevezhető mintáknál.

A felelős gyermekvállalás, a családcentrikusság egy érték, ahogy a nyelvtudás is („ahány nyelv, annyi ember” - tartja a mondás). A boldogság keresése is érték, és ezt nem mindenki a gyermeknevelésben találja meg.

Az ő döntésüket is tiszteletben kell tartani; ők ettől még hasznos, megbecsülésre méltó tagjai lehetnek a társadalomnak. Egy valóban polgári gondolkodású ember hisz az egyéni felelősségben, nem vitatja el mások szabadságát arra, hogy saját szükségleteiknek és autonóm döntéseiknek megfelelően rendezzék be az életüket, és nem is bélyegzi meg őket emiatt.

A magyar társadalom valóban demográfiai, szociális katasztrófa előtt áll, ha ilyen ütemben fogy, öregszik el népessége (amit csak fokoz az elvándorlási veszteség). Ennek a folyamatnak a lassítása, megfordítása azonban legalább olyan sokrétű erőfeszítéseket kíván a döntéshozók részéről, mint amennyire összetett problémáról beszélünk.

Azt sem érdemes szem elől téveszteni, hogy egy-egy döntés mögött egyéni/egyedi élethelyzetek, kilátások, adottságok állnak, amelyekre nem feltétlenül jelentenek megoldást a kollektív (kormányzati) intézkedési csomagok, így velük szemben a kollektív ítélkezés sem számít tisztességesnek.

Főként nem egy közjogi méltóság szájából, és főként nem egy olyan politikai erő képviseletében, amelyik a foglalkoztatás- és bérpolitikai, lakhatási, oktatási és szociális, esélyegyenlőségi vagy épp családtervezési területeken messze nem nyújtott elegendőt ahhoz, hogy a tervezett és ténylegesen (Magyarországon) vállalt gyermekek száma közötti különbség jelentősen mérséklődjön.

A családtámogatási intézkedések hatásait, jelentőségét túldimenzionáló kormánypárti sikerkommunikáció ellenére ugyanis az előző évben is tovább csökkent a gyermekszületések száma, miközben már minden hatodik magyar gyermek külföldön érkezik a világra.

A „ki a jó magyar” ítélkezés helyett tehát érdemes feltennünk a kérdést:

„mennyire élhető országban élünk", és amennyiben tudunk/akarunk gyermeket vállalni - saját döntésünk, s nem mások elvárása szerint - a későbbiekben, „milyen környezetben szeretnénk felnevelni”.

Ahhoz, hogy „jó magyarok” legyünk, előbb jó emberré is kell válnunk, aminek alapfeltétele, hogy elítélés helyett a megítélésre törekedjünk. Szerencsések volnánk, ha az ország vezetői ebben példát mutatnának...

A szerző politológus, az Iránytű Intézet korábbi vezető elemzője.