Közel a tej Trianon! Még az idén bezárhatnak a magyar tejüzemek

Ha nagyon egyszerűen akarjuk megfogalmazni, akkor az a probléma, hogy óriásit zuhant a nyers tej felvásárlási ára, a tejtermelés jelenleg veszteséget termel. Az önköltségi ár 100 forint/liter körül van, de csak 60 forint/literért veszik át azt.

E tejágazat összetett, a jelenlegi válságnak három szintje is van

– magyarázta Magyar Zoltán, a Jobbik agrárpolitikusa.

A globális probléma

Beszűkültek a piacok, amelynek az egyik oka az Oroszországot sújtó szankciós politika, a másik pedig, hogy váratlanul csökkent a kínai felvásárlás mértéke.

Az európai probléma

Európában kivezették a tejkvótát. Amely szabályozta, hogy egyes tagországok mennyi tejet termelhetnek. A döntés egyes országokat váratlanul ért, de a német és dán tejágazat ugrásra készen várta a kvóta eltörlését. Jelentős túltermelésbe kezdtek és nyomott áron lepték el tejtermékekkel az európai piacokat. A hazánkba ömlő lengyel és szlovák tej mögött is német és dán tehenészetek vannak. A jelenlegi kereskedelmi ár mellett nekik is veszteséges termelni, azonban ezeknek az érdekeltségeknek van annyi tartalékuk, hogy át tudják vészelni, amíg a magyar konkurenciát kisöprik (vö.: cukoripar).

A magyar probléma

A magyar tejtermelőket eközben a hungarikumnak számító, rekord magas áfatartalom is sújtja (18 százalék – egyelőre még csak tárgyalások zajlanak arról, hogy mely termékeknél csökkentenék az áfa szintjét 5 százalékra), amely nemcsak drágítja a magyar portékát, de az áfacsalóknak is tökéletes terepet nyújt. A „fekete tej” ellenőrizetlenül áramlik be az országba, nagyon ritka és gyér ellenőrzések tapasztalhatóak a magyar hatóságok részéről.

Magyar Zoltán elismerte, a globális folyamatokba nem tud egy 10 milliós ország érdemben beleszólni, azonban a kormányzat határozott és gyors intézkedéseire szükség lenne.

„Rá kell bírni az élelmiszerláncokat arra, hogy csak olyan beszállítóktól vásároljanak tejet, amelyek már évek óta működnek és minden hatósági ellenőrzésen átmentek. Az áfacsalók nagy része jellemzően csak néhány hónapja megalakult cég”.

A nemzeti párt szakpolitikusa leszögezte azt is, hogy általános áfacsökkentést kell bevezetni az alapvető tejtermékek esetében (amibe nem szabad beleérteni a francia luxus sajtokét, hangsúlyozta).

Szerinte ezekkel a lépésekkel túlélheti az ágazat ezt a nehéz időszakot, hogy aztán később jobb piaci feltételek mellett akár bővülni is képes legyen.

Az akarat hiányzik – válaszolta Magyar Zoltán azon kérdésünkre, hogy miért nem lép akkor mégsem az Orbán-kormány magyar tejtermelők érdekében.

Amíg a Fidesz kedvenc bolt hálózata környékén robban a legtöbb áfacsalási botrány, addig ezen nem is lehet csodálkozni,

vélekedett. (Jellemző, hogy Magyar Zoltán javaslatát az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága lesöpörte az asztalról, így nem kerülhetett a parlament elé. Lapunknak elmondta, hogy a legközelebbi ülésnapon szóban fogja kérdezni Fazekas Sándor agrárminisztert).

Az UHT tejjel kapcsolatban megjegyezte: az lenne az elérendő, hogy az ultrapasztőrözött tej fogyasztása helyett egészséges formában igyák az emberek a tejet, ez azonban egy hosszabb folyamat, ami összefügg a lakosság anyagi helyzetével is. Félő, hogy addigra viszont nem lesz magyar tej, hiszen a szakma egyöntetű véleménye szerint heteken belül elkezdhetik az állatállomány kivágását, hogy a veszteséget csökkenteni tudják. Ha pedig ez a folyamat elindul, akkor megkezdődhetnek még az idén a telepbezárások is.