Kuvaiti mecsetben robbantott az Iszlám Állam

A mentőszolgálatok 13 halálos áldozatról számoltak be, ezt a hatóságok egyelőre nem erősítették meg.

A kuvaiti főváros egyik forgalmas negyedében álló mecsetbe a közel-keleti ország síita vallású kisebbsége jár. Egy szemtanú elmondása szerint a támadás idején mintegy kétezer hívő tartózkodott a mecsetben. A pénteki imákat a muzulmán böjti hónap, a ramadán ideje alatt a szokásosnál is többen látogatják.

A támadás elkövetését az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára egy közleményben. A szélsőségesek szerint a támadó több tucatnyi síitát gyilkolt meg a szervezet szolgálatában.

Az Iszlám Állam az elmúlt hetekben a szomszédos Szaúd-Arábiában is hajtott végre robbantásos merényleteket síita mecsetekben.