Már a francia sajtó is a rendkívül magas magyar halálozási aránnyal foglalkozik

Már a francia sajtó is a rendkívül magas magyar halálozási aránnyal foglalkozik

Az európai sajtó is felfigyelt a kiugróan magas magyar halálozási adatokra. Mint ismert, Magyarország továbbra is vezeti azt a világranglistát, amelyen lakosságarányosan nézik a koronavírus-fertőzésben elhunytak számát.

A Le Monde francia lap szerint a magas halálozási adatoknak több oka is van. Mint sorolták:

  • túl későn rendelte el a magyar kormány a szigorító korlátozásokat,
  • az idősebb átlagéletkorú népesség hajlamosabb az elhízásra, illetve
  • a magyar egészségügyi ellátórendszer hiányosságai miatt.

Magyarország több mint 26 000 halálesettel, április 22-e óta a világelső a koronavírus-fertőzés következtében elhunyt emberek számában. Ez 2719 halálesetet jelent egy millió emberhez viszonyítva, míg Franciaországban ez a szám 1562. 

Mindeközben mégis enyhített a korlátozásokon Orbán Viktor miniszterelnök, hiszen szombaton óriási tömegek voltak a városokban. A lap rámutatott, hogy a kormányfő inkább az oltási kampány eredményeire hivatkozik, miután már a magyar felnőttek 40 százaléka túlvan legalább az első oltásán. 

"Nagyon jó helyzetben vagyunk" 

- idézte Orbán Viktort a francia lap, hozzátéve: a héten újabb enyhítések jöhetnek az országban, ha 4 millió fő felé emelkedik a beoltottak száma.

A Le Monde szerint a magas oltakozási szám többek között a kínai Sinopharm vakcinának köszönhető, amelynek hatékonyságát egyesek megkérdőjelezik. Legutóbb például Szerbiában, ahol egy újabb kutatás azt állapította meg, hogy

a kínai szer esetében az ellenanyag két-három héttel később jelenik meg a szervezetben, mint a többi készítménynél. 

Egy szegedi professzor, Duda Ernő szerint a magyar kormány és a körébe tartozó sajtója oda sem figyel erre a kételyekre. A professzor szerint a kínai vakcinával kapcsolatban nem jelent meg semmiféle tanulmány, ugyanis az egész oltási kampányt a politika szabja meg, a tudomány itt már egyáltalán nem számít.

Ha valaki esetleg felveti a kételyeit, az rögtön hatalom- és oltásellenesnek számít.

Duda szerint ugyanakkor Orbán Viktor jelenleg "jól áll", hiszen magas a beoltottak száma.