Lengyelország másfél ezer milliárd forint értékű segítséget nyújtott eddig Ukrajnának

Lengyelország másfél ezer milliárd forint értékű segítséget nyújtott eddig Ukrajnának

Lengyelország másfél ezer milliárd forint értékű segítséget nyújtott Ukrajnának a háború kirobbanása óta - derül ki Michal Dworczyknak, a varsói kormányfői hivatal főnökének hétfőn megjelent interjújából.

A lengyel társadalom "rendkívüli szolidaritással viseltetik Ukrajna iránt" - jelentette ki Dworczyk a lengyel közszolgálati rádióban. Hivatkozva a rendelkezésére álló elemzésekre, elmondta:

a lengyelek által az ukrajnai háború február 24-ei kitörése óta egyéni szinten, jótékonysági kezdeményezések keretében nyújtott támogatás több mint 10 milliárd zloty (854,3 milliárd forint).

A kormányzati pénzalapokból nyújtott támogatásról a tisztségviselő azt mondta: ezt részben az ukránok lengyelországi megsegítésére fordítják, részben pedig Ukrajnába továbbítják. Az utóbbi támogatás legnagyobb részét a katonai szállítmányok teszik ki, ezek értéke meghaladja a hét milliárd zlotyt (598 milliárd forintot).

Aláhúzta:

a katonai segítségnyújtás "nemcsak a keleti szomszédország iránti szolidaritás jele", hanem stratégiailag is fontos, mivel Lengyelország biztonságát növeli.

Korábbi közlések szerint Lengyelország eddig egyebek mellett több mint kétszáz T-72 típusú harckocsit küldött Ukrajnába, valamint odaszállította ennek korszerűsített, Pt-91 Twardy típusú változatát is.

Lehet-e nemzetbiztonsági kockázat, hogy az ukránok nem tartják Magyarországot szövetségesüknek?

Magyarországnak a környező országok közül Ukrajnával volt a legrosszabb kapcsolata az elmúlt évtizedben - fogalmazott az Alfahír megkeresésére Sas Zoltán, a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke. A biztonságpolitikában jártas politikus arra reflektált, hogy egy nemrégiben készült reprezentatív felmérés szerint az ukránok körében a tavalyi 7 százalékról 0 százalékra csökkent azok aránya, akik szövetséges országnak tartják Magyarországot.

Dworczyk a múlt heti kijevi látogatása során az ukrajnai háborús árváknak és az orosz fogságból kiszabadult nőknek szánt, mintegy nyolcmillió zlotys (683 millió forint) alap létrehozását is bejelentette. A lengyel-ukrán származású Boldog Klemens Szeptyckiről elnevezett alapból évente 1,6 ezer árvának fizethetnek ki havi mintegy ötezer hrivnyát (53,7 ezer forint). Az orosz fogságban traumát szenvedett nők pedig 80 ezer hrivnyát (860 ezer forint) érő egyszeri támogatásban részesülhetnek, és pszichológiai segítséget, utókezelést is biztosítanak nekik.

A Világ Igaza címmel kitüntetett Klemens Szeptycki görögkatolikus szerzetes a második világháború során ukrajnai zsidó gyermekeket mentett. 1947-ben halt meg a szovjet Belügyi Népbiztosság (NKVD) börtönében.