Lukács László: „Orbán Viktor veszélyhelyzetből veszélyhelyzetbe kormányozza az országot”

Lukács László: „Orbán Viktor veszélyhelyzetből veszélyhelyzetbe kormányozza az országot”

Azt szerintem senki nem gondolja komolyan, hogy ezektől a dolgozóktól azt várjuk el, hogy erőn felül, a rendes munkaidejükön rendkívül túlnyúló munkavégzéssel gyakorlatilag halálra dolgozzák magukat

- fogalmazott az egészségügyi szakdolgozók helyzetét felvázolva Lukács László György az ATV Egyenes beszédben.

A Jobbik országgyűlési képviselője úgy látja, ma az ápolók, egészségügyi szakdolgozók a legleterheltebb tagjai a magyar dolgozói világnak. Éppen ezért Lukács azzal érvel, hogy mielőbbi béremelésre van szükség az ágazatban, lehetőleg minimum duplázná az érintettek keresetét.

Ugyanakkor hozzáfűzte, hogy nem minden a béremelés ebben a helyzetben, az infláció ellen a dolgozókat védeni kell, és ebben nagy segítség lehet a nullaszázalékos áfa javaslata, ami az alapvető élelmiszerekre vonatkozik. Hogyha az idei béremelésüket elviszi az infláció, érvelése szerint gyakorlatilag védtelenek. Azoknak pedig még inkább kitett a fizetése, akik szintén az egészségügyben dolgoznak, de nem a vonatkozó bértábla szerint, mivel sok esetben a minimálbért keresik meg. Az áfamentességről szóló javaslat őket is segítené - fejtette ki a jobbikos politikus.

Lukács László György: Tisztességes béreket az egészségügyi szakdolgozóknak!

A Jobbik javaslata, miszerint az alapvető élelmiszerek áfáját 0%-ra kell csökkenteni, az egészségügyi dolgozókat, az "egészségügy napszámosait" is érinti, hiszen az elszálló árak őket is nagy nyomás alá helyezték - mondta online sajtótájékoztatóján Lukács László György.

Lukács László arról is beszélt, hogy emellett a szintén a pártja által régóta javasolt szociális kártya bevezetése nyújthat komoly segítséget azoknak, akik aránylag alacsony jövedelemmel rendelkeznek. Azt pedig az állami hatóság ellenőrizné, hogy az árak emelkedését ezek életbe léptetése után is meggátolják.

A Jobbik szakpolitikusa szerint a nullaszázalékos áfa a költségvetést arányaiban nem rengetné meg, mivel a válságra adandó gyors válaszként számításaik szerint ez nagyjából 180 milliárd forintot jelentene. Elmondása alapján sok mindenre költ az állam, amire szerinte ebben az időszakban nem biztos, hogy szükséges, így

erre lennie kell 180 milliárdnak, de hogyha többe kerül, még többnek is lennie kell.

Az Alaptörvény minap megszavazott tizedik módosítása kapcsán, miszerint az orosz-ukrán háborúra hivatkozva újra veszélyhelyzetet vezethet be a kormány novembertől, az ellenzéki képviselő azt mondta, rendeletben külön szabályozniuk kell, ha az egészségügyi dolgozók május végével egyébként megszűnő felmondási tilalmát meg kívánják hosszabbítani.

„A főiskolát végzett egészségügyi dolgozóknak az orvosi bérek 75 százalékát el kellene érni"

Egy hét múlva, május 31-ével megszűnik a felmondási tilalom az egészségügyben, a kormány azonban sem az orvosok, sem az ápolók körében nem számít tömeges felmondásra...

Lukács szerint most már világos, hogy

Orbán Viktor veszélyhelyzetből veszélyhelyzetbe kormányozza az országot.

Volt a tömeges migráció okozta veszélyhelyzet, egy egészségügyi veszélyhelyzet, most pedig egy újfajta veszélyhelyzetről döntöttek - idézte fel Lukács, aki szerint az emberek nem a rendeleti kormányzásra adtak felhatalmazást a törvényhozásnak. A Jobbik alelnöke meg van győződve arról, hogy továbbra sem az emberek érdekében fogják használni a rendeleti úton történő kormányzást.