Magáncsőd - haldoklónak egy aszpirin

Az országgyűlési képviselő pénteki sajtótájékoztatón értékelte az Orbán-kormány által bevezetett magáncsőd intézményét.
 
A bajban lévő több százezer ember közül alig néhány ezer helyzetén tud csak segíteni, és ezt is olyan orwelli elgondolások mentén, amelyek a társadalom széles rétegei számára is elfogadhatatlanok – emelte ki Z. Kárpát Dániel.
 
A Jobbik korábban egy jogvégzett családsegítő bevonását kezdeményezte, ezzel szemben, most egy olyan vagyonfelügyelő jelenik meg, aki gyakorlatilag kevesebb pénzt hagy elkölteni a családtagok számára, mint a közmunkás bér. Azonban, az 5 éves futamidő után sem garantált a szabadulás, sőt fel sem merül ebben a Fidesz által kreált szisztémában, egy angolszász jogrendben ismert elsétálási jog.
 
Azonban Z. Kárpát Dániel nemcsak erre az öt megfeszített, orwelli világban eltöltött évre hívta fel a figyelmet, hiszen ezeknél a családoknál már hosszú évek óta gyűlnek a számlák, szorongatja őket a sárga veszedelem; látni kell azt is, hogy ez milyen pszichés megterheléssel jár.
 
Illúziónak nevezte, hogy önmagában, a kirendelt vagyonfelügyelő beavatkozásának eredményeként, a családtagok újra munkát találnak maguknak és az életük visszatér a normál kerékvágásba.
 
Ez a pozitív irányú változás csak abban az esetben menne végbe, ha a magáncsőd intézményébe integrálnák a Jobbik két pillérét.

1. pillér:

Egy ingyenes kirendelt jogvégzett családsegítő bevonása, aki egyrészt tárgyalna a hitelező bankkal, pénzintézettel, csökkentett törlesztőrészletekről, akár egy hosszabb futamidő mentén is.

2. pillér:

Másrészt a családsegítő feladata lenne a munkahelyüket elvesztett károsultakat olyan ingyenes átképzési programokkal megismertetni, amelyek segítségével képesek visszatérni a munkaerőpiacra, annak érdekében, hogy ne kelljen segélyezni, támogatni őket. Ezek az emberek ugyanis – hangsúlyozta a jobbikos honatya -, elő tudják állítani azt a hozzáadott értéket, ami bennük rejlik, hiszen jórészt önhibájukon kívül kerültek ebbe a devizahitel-csapdába.
 
A Jobbik ezért felháborítónak tartja ezt az Orbán-kormány öncsőddel kapcsolatos csomagját, hiszen ez több százezer olyan embert hagy cserben, akiket kisemmiztek a bankok, a közműcégek, és akik számára az eddigi mentőcsomagok sem nyújtottak elérhető segítséget.
 
Z. Kárpát két súlyos kormányzati mulasztásra is felhívta a figyelmet: 
-A nemzeti eszközkezelő esetében a hibát, vagy bűnöket elkövető bank döntheti el, hogy megsegíthető-e a károsult.
 
-A kilakoltatási moratórium lassú kivezetésével pedig egyszerre zúdulhat akár százezer családot is fenyeget.
Ha ez a tömeges kilakoltatási hullám akár egy féléven belül bekövetkezne, azontúl, hogy az építőipart és az ingatlanpiacot is komolyan visszavetné, egy komoly kérdést is felvetne, mennyire tisztességes az a kormányzat, amelynek regnálása alatt potenciálisan ekkora embertömeg kerülhet utcára mindenféle segítségnyújtás, mankó nélkül? - közölte a nemzeti ellenzék politikusa.
 
Z. Kárpát Dániel szerint még a legoptimistább forgatókönyv alapján is, mindössze 25 ezren vehetik igénybe a magáncsőd intézményét, ám az ő számukra sem tud kormány olyan hosszútávú segítséget nyújtani, ami visszavezetné őket a munka világába, egyúttal kihúzná őket a hitelcsapdából.
 
Pedig azok a károsultak, akik hiába fizették éveken keresztül tisztességesen a törlesztőrészletüket, a tőketartozásuk még most is magasabb, mint az az összeg, amit korábban felvettek az utolsó mankóként tekintettek a magáncsőd intézményére – emelte ki a politikus.
 
A Jobbik viszont az állítja, hogy a magáncsőd intézménye érdemi megoldást nyújthat, de ehhez a fentiekben vázolt két pilléres modellt kellene alkalmazni, állami források bevonásával, amik persze bőven megtérülnének, ha végre sikerülne megállítani a banki kifosztógépezetet, hogy szabad emberként élhessenek a hazájukban a devizahitelesek is.