Harminc évvel ezelőtt, 1988. október 12-én, azaz még bőven a szocializmus idején csaknem nyolcvan ember gyűlt össze a Múzeum Kávéházban. Voltak köztük lelkes egykori cserkészek, óvatos egykori cserkészek, valamint az állami szervek (Hazafias Népfront, Magyar Úttörőszövetség, BM III/III) küldött emberei. Az esemény végén elhatározták, hogy élve az új egyesülési törvény adta jogukkal, újjáalakítják a valláserkölcsi alapokon nyugvó Magyar Cserkészszövetséget (MCSSZ). Erre az eseményre emlékeztek az ifjúsági mozgalom mai vezetői, valamint az egykori újjáalakítás aktív résztvevői az akkori helyszínen, a Múzeum Kávéházban.
A szép számmal összegyűlt érdeklődő előtt – a „nagy öregek” mellett jelen voltak olyanok is, akik az újjáalakuláskor még meg sem születtek – megtartott rendezvényt Pótor József, az MCSSZ országos ügyvezető elnöke nyitotta meg. A cserkészfoglalkozásokat kezdő imát követően felidézte, harminc évvel ezelőtt még az államszocializmus idejét éltük. Ennek fényében voltak igazán izgalmasak a megszólalók visszaemlékezései, hiszen a megjelentek sem voltak egységesek a tekintetben, hogy ott, helyben mondják ki az MCSSZ újraszervezését, vagy várjanak még vele. A résztvevők végül 24 igen és 19 nem szavazattal úgy döntöttek, belevágnak. (A többi megjelent vagy nem szavazott, vagy még a voksolás előtt távozott.)
„Fontolva haladók” vs „vakmerőek”
Elsőként Iványi Gábor metodista lelkész idézte fel az eseményeket, Emlékeztetett, akkoriban több vonalon is felvetődött a cserkészet újjáélesztése, így a Hazafias Népfrontban is felmerült a regös cserkészet ötlete. Természetesen ott is csak az vetődhetett fel, amit a Párt, azaz az MSZMP engedett. Iványi is visszaemlékezett az akkori vitára: „Lépjünk vagy ne lépjünk?”, azaz a „fontolva haladók” és a „vakmerőek” két táborba tömörültek. Úgy vélte, az ügy és a haza iránti szeretet vezérelte a megjelenteket, ő maga is ezért támogatta aláírásával az újjáalakulást. Így lett az MCSSZ az új egyesülési törvény első szervezete – emlékezett vissza, hozzátéve, a cserkészet mindig is a szolidaritásra, a szegények támogatására épült.
Idősebb Pesti László, aki ugyancsak az újjászervezés egyik tagja volt, ugyancsak emlékeztetett a kávéházban megjelent három csoportra. Az egyiket „naiv fanatikusoknak”, a másikat „óvatosaknak” nevezte, míg a harmadikat azok alkották, „akiket küldtek”. Visszaemlékezett, két fontos kérdés merült fel harminc évvel ezelőtt. Egyrészt az, hogy megalakuljon-e az MCSSZ, másrészt az, hogy a szövetség jelképe mi legyen. Utóbbi dilemma ugyancsak a kor társadalmi berendezkedéséhez illeszkedett: a Szent Koroná-s cserkészliliom miatt sokan még 1988-ban is „féltek a jogkövetkezményektől”, az ugyanis ma már hiába jelképezi egyértelműen a teljes magyarságot, akkoriban összeegyeztethetetlen volt a szocialista berendezkedéssel. Pesti felelevenítette, 24-en végül az újjáalakulás és a koronás liliom mellett tették le a voksukat. Az öregcserkész azt javasolta, állítsanak emléktáblát a Múzeum Kávéház falán a harminc évvel ezelőtti újjászervezés emlékére.
A rendezvényen jelen volt idősebb Pesti László fia, ifjabb Pesty László (édesapjával ellentétben y-nal írja a nevét – a szerk.), a rendszerváltás korának egyik ismert dokumentaristája, aki filmen rögzítette is a harminc évvel ezelőtti eseményeket.
Cserkészmódszerek az úttörőmozgalomban?
A következő visszaemlékező Gergely Ferenc történész volt, aki A magyar cserkészet története 1910-1948 című munkájával idehaza elsőként írta meg ennek az ifjúsági mozgalomnak magyarországi hőskorát. Felidézte, hogy a cserkészkedés a tiltás ellenére különböző féllegális, illegális formában tovább folytatódott a pártállami időszak alatt is. Sőt – emelte ki – a ’70-es évek elejére még az akkori vezetés számára is világos lett, hogy nem lehet pótolni a jó cserkészetet. Ezért az úttörő- és KISZ-vezetők elkezdték tanulmányozni a két világháború közti ifjúsági mozgalmat, mert – mint a korabeli feljegyzésekre hivatkozott – „szükség van arra, hogy a sikeres cserkészmozgalom módszereit alkalmazni lehessen az úttörőmozgalomban is”. A szocialista vezetés célja az volt, hogy az elvek mellőzésével csak a gyakorlatot ültessék át az állampárti időszak ifjúsági mozgalmába, ez azonban „fából vaskarika” volt.
Gergely szerint a Múzeum kávéházbeli gyűlés egy fontos esemény volt a hazai cserkészet újraindításának folyamatában, mely illeszkedett számos nagyszabású rendezvény sorába. Kiemelte az egy hónappal később rendezett összejövetelt a Jurta Színházban, ahol már a cserkészet nemzetközi vezetői is képviseltették magukat. Véleménye szerint ez a mostani, harmincéves találkozó alkalmas lehet arra is, hogy végiggondolva a cserkészet magyarországi történetét cseréljünk eszmét arról, milyen megoldandó kihívások várnak a következő 50-60 év útjának egyengetésében.
Aki örömében sírva fakadt
Sárdy György – aki ugyancsak aktív szerepet vállalt a cserkészmozgalom hazai újraindításban – felelevenítette, a nemzeti ellenállási mozgalomban nagy számban vettek részt cserkészek, akiket a kommunista rendszer kíméletlenül üldözött. Példaként említette, hogy a tatabányai szénbányában 21 cserkész dolgozott elítéltként, de a „bajai cserkész-összeesküvésként” emlegetett koncepciós perben Harcos László csapatparancsnokot ki is végezték. A tiltás időszakát felelevenítve kiemelte az 1945-ben megalakult külföldi cserkészszövetség munkáját. Ez a szervezet volt hivatott összefogni az emigrációban élő magyar cserkészek tevékenységét, illetve az újraszerveződő hazai cserkészéletben a vezetők kiképzésének folyamatában is elévülhetetlen érdemeik vannak. Megható emlékként idézte fel azt az esetet, mikor a ’80-as évek végén cserkészegyenruhában mentek fogadalmat tenni a kapucinus templomba, és az utcán egy hölgy örömében sírva fakadt, hogy újra lát magyar cserkészeket, a kapucinus fráter pedig előre tisztelgett nekik. Hangsúlyozta, a cserkészet nem addig tart, amíg egyenruhát viselsz, hanem cserkésznek lenni életforma.
Valahová tartozni kell, mert egyedül nem lehet
– fogalmazott. A cserkészet lényege a szolidaritás, a cserkész segít a másiknak – utalt a cserkésztörvényre Sárdy.
Virág András 2013-ban átfogó disszertációt készített a magyar cserkészetről Hálózatok a cserkészetben – cserkészhálózatok címmel. Bár ő maga a rendszerváltás idején csupán 14 éves volt, a mostani rendezvényen visszaemlékezett, hogy mikor a televízió híradója beszámolt a Jurta Színházban tartott cserkész-összejövetelről, kijelentette:
Én is cserkész akarok lenni!
Felidézte, hogy a kommunista és szocialista rendszerek 1956-ig a népet minta burzsoázia ellen küzdő közösséget ábrázolták – többek közt – a filmművészetben, azt sugallva, együtt sikerülni fog. A forradalom után azonban eltűnt a művészetekből ez a fajta közösségi élmény, és a hatalom elve az volt, hogy a legkisebb önszerveződést is bomlasztani, elfojtani szükséges. Tanulmányából kiemelte az úgynevezett „kristályosodási pontokat”, ahol a szerveződni vágyókat hagyták összegyűlni, így az állami szervek könnyebben megfigyelés alatt tarthatták őket. A több vonalon újjászerveződni vágyó cserkészetet is ilyen kristályosodási pontként kezelte a hatalom, amit jól példáz az is, hogy egyes korabeli elképzelések szerint a cserkészmozgalom az úttörők alá betagozódva működött volna. Virág példaként említette, hogy a Jurta Színházban megtartott találkozó is ilyen kiemelt kristályosodási pont volt, mivel a helyben aláírt belépési nyilatkozatok a pártvezetés szűk köre részére készült operatív állambiztonsági jelentés részeként kerültek a szocialista kormányzathoz. És hogy a cserkészrafinéria azért csak megmutatkozik, azt Virág András az 1989. januári gázgyári gyűlés sztorijával mutatta meg: ennek a gyűlésnek a belépési nyilatkozatai már nem kerülhettek a pártvezetés elé, azt ugyanis Sárdy György maga tette el, mielőtt illetéktelen kezekbe került volna.
Végül ahogy a cserkészek a megemlékezést imával kezdték, úgy a Cserkészinduló eléneklésével zárták. A találkozó ezt követően kötetlen beszélgetéssel folytatódott.
A hazai cserkészmozgalmat az újjászervezés során a szocializmus utolsó időszakában a lelkesedés és az óvatosság erői mellett a titkosszolgálati megfigyelés is átszőtte. Az eredmény mégis egy olyan valláserkölcsi alapokon nyugvó ifjúsági mozgalom lett, melyet a több mint száz évvel ezelőtt élt alapítók is elképzeltek. A magyar cserkészet nagy kérdése jelenleg az, meg tud-e felelni a kor kihívásainak, hogy a ma és a jövő fiatalsága számára valóban vonzó programokat kínáljon.