Magyarországnak egy XXI. századi adópolitikára van szüksége

A Jobbik 3 fő gazdasági pillére: áfacsökkentés, az egykulcsos adózás eltörlése és a termelést elősegítő adózás bevezetése.

Z. Kárpát Dániel azonnal nyilvánvalóvá tette, hogy a Jobbik a költségvetéssel kapcsolatos észrevételeit közeljövőben sorozatában és folyamatosan megosztja majd a közvéleménnyel.

A századforduló

A honatya felidézte a hétfői nap parlamenti vitáját, mint elmondta: Orbán Viktor miniszterelnököt azonnali kérdésben faggattuk arról a jobbikos indítványról, amelynek értelmében az alapvető élelmiszerek, illetve a tragikus demográfiai helyzet ismeretében a gyermeknevelési cikkek áfatartalmát 5 százalékra kívánjuk mérsékelni. Azonban Orbán Viktor ezt csak úgy tudta értelmezni, hogy a Jobbik szja-emelésben gondolkodik – tette hozzá a politikus.

Ki kell, hogy ábrándítsuk a miniszterelnököt: a Jobbik támogatja azt az 1 százalékpontos szja-csökkentést, amelyet a kormány tervez - vagy legalábbis ami a kormányzat kommunikációs homlokterében jelen pillanatban érzékelhető – fogalmazott Z. Kárpát.

A radikális honatya a fő törésvonalat azonban nem itt látja: a nyilvánvaló tartalmi eltérést az okozza, hogy Orbán Viktor és a XX. századi politikai pártja, a Fidesz (valamint a KDNP) XX. századi gondolkodással, módszerekkel képzeli el a magyar gazdaság helyzetének rendbetételét.

Ebben a (bukott) világban a gazdasági könnyítés (ebben az esetben az áfacsökkentés) egy másik szektorban törvényszerűen realizálódó szigorítással párosul (az adók növelésével). A Jobbik által képviselt XXI. századi gondolkodás egy egészen új gazdaságpolitika és filozófia megvalósításával azt célozza meg, hogy a terhek mérséklése ne járjon együtt a lakosságot nyúzó, pénzügyi szigorításokkal.

Az első pillér: az áfatartalom széleskörű csökkentése

A Jobbik határozottan kiáll az alapvető élelmiszerek és a gyermeknevelési cikkek áfájának határozott csökkentése mellett.

Az előbbi esetben 70 milliárd forintos költséggel szokás számolni, azonban Z. Kárpát Dániel szerint csak ez feltételezett összeg, hiszen a látszólagos adóbevétel-kiesés mellett a lakosságnál megmaradt többlet forrás, a belső fogyasztáson keresztül a magyar gazdaságot erősíti, kiváltva ezzel egy multiplikátor hatást. Tehát a becsült költségeknél sokkal kevesebbel kell számolni – húzta alá.

A gyermeknevelési cikkeknél megvalósuló áfacsökkentés pedig hosszútávon egy demográfiai fordulathoz járulhat hozzá, ami – bár nem ez az elsődleges szempont – újabb százmilliárdokat hozhat a magyar költségvetés konyhájára.

Második pillér: az egykulcsos adózás eltörlése

A Jobbik amellett, hogy áfa tekintetében a családok életében valódi könnyebbséget hozó mérséklést tervez, támogatja az adórendszer átalakítását is, hogy az egykulcsos adózás mentén ne legyenek kiemelt, kivételezett helyzetben egyes társadalmi csoportok.
A nemzeti ellenzék továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy az egykulcsos adózás bevezetése katasztrofális eredményekkel párosult bizonyos társadalmi csoportok körében, ezért egy olyan tisztességes, több kulcsos adórendszerre van szükségünk, amely a leginkább óvja a legnehezebb helyzetben lévő társadalmi osztályokat, de arányos közteherviselés mentén mindenkit rábír arra, hogy teherbíró képességéhez képest járuljon hozzá a közjavak mentén felmerülő költségekhez.

Z. Kárpát Dániel külön kiemelte: a kevesebbet kereső, nehezebb helyzetben élő állampolgárokat további adókedvezményekkel kell segíteni.

Némi igazság tényleg van Orbán Viktor által elmondottakban: a Jobbik elképzelhetőnek tart adóemelést, de csak államtitkári, vagy afölötti szinten.

Harmadik pillér: a XX. századi adópolitika megváltoztatása

A Jobbik az adórendszer esetében egy termelést elősegítő, átmeneti rendszert szorgalmaz, kiemelt ágazatainkat: az ipart, a mezőgazdaságot és a turizmust kidomborítva. Olyan nagyságrendű bevételt hozhat ez a magyar gazdaság számára, amelyek többszörösen meghaladhatják az áfacsökkentés okozta kiesés látszólagos mértékét – emlékeztetett Z. Kárpát Dániel.

A politikus felhívta a figyelmet arra a szembetűnő áfarésre is, ami a gazdasági adatokból becsült áfabevétel és a ténylegesen befizetett áfa között feszül meg: a különbözet eléri az 1.200 milliárd forintot. Ez több mint a tizenötszöröse a Jobbik által benyújtott áfacsökkentő-csomag teljes költségének – magyarázta a frakcióvezető-helyettes.

Társadalmi egyeztetés mentén

Ez az a három pillér, amely miatt néhány államtitkár és miniszter számára álmatlan éjszakákat okozna, viszont az átlagosan vagy az alatt keresők, a fennmaradásért küzdő magyar emberek számára a Jobbik ezzel többszörösen kedvezne, segítséget nyújtana. S nemcsak az áfacsökkentéssel, hiszen az adórendszer megváltoztatásával azokat hozná helyzetbe a radikális erő, akik államtitkári szint alatti fizetést visznek haza.

Konkrét kulcsokról azért nem beszélhetek – folytatta Z. Kárpát -, mert a Jobbik valódi társadalmi egyeztetést kíván lefolytatni a kérdésről. Civilekkel, illetve az érintett szakmai és szakmaközi szervezetekkel, mert Magyarországra és a magyar gazdaságra ráférne végre, hogy egy közmegegyezésen alapuló, tisztességes, több kulcsos, a nehéz embereket kicsit könnyebb helyzetbe hozó adórendszere legyen – jelentette ki.