Matolcsy barátnője mindenhez ért

 
 
A Népszabadság ma arról számolt be, hogy a nő MNB-s karrierje előtt a Nemzetgazgasági Minisztériumnál dolgozott, amit akkor Matolcsy György vezetett. Vajdát pályázat nélkül vették fel a tárcához, 2010. július 1-től volt a minisztérium állományában.
 
Itt sok területen kamatoztathatta tudását Vajda:
 
  • 2010. jú­lius 1-től október 4-ig  belgazdaságért felelős államtitkárságon,
  • 2010. október 5-től –2011. március 25-ig az energiastratégiáért és otthonteremtésért felelős államtitkárságon, 
  • 2011. március 26-tól 2012. május 31-ig a makrogazdasági főosztályon, 
  • 2012. június 1-től június 29- ig a gazdaságtervezésért felelős helyettes államtitkárságon,
  • 2012. június 30-tól 2013. március 5-ig pedig a tervezés-koordiná­ciós osztályon dolgozott.
 
Miután Matolcsyt kinevezték az MNB élére, Vajda két nappal később szintén a Nemzeti Banknál kötött ki.
 
Vajdta Zita a 2006-ban végzett a Külkereskedelmi Főiskolán, a TQM (minőségügyi menedzsment) szak reklám szakirányán, majd 2010-ben – nem sokkal az NGM-es karrier kezdete előtt – elvégezte a Szegedi Tudományegyetem gazdálkodási szakának kiegészítő egyetemi képzését (levelezőszakon). Ezt figyelembe véve például az energiastratégiai és otthonteremtési terület aligha áll túl közel a szakirányaihoz - írja a Népszabadság.