Tudta? Sokat javult a menetrend a vasútnál

"Kiegyensúlyozott volt tavaly a MÁV-csoport gazdálkodása, a pálya- és járműfejlesztéseknek köszönhetően pedig sokat javult a menetrend szerinti közlekedés"
- mondta el a Magyar Hírlapnak a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.
 
Dávid Ilona a napilap szerdai számában emlékeztetett arra, hogy miközben a fővárostól átvették a HÉV-et, a cég hitelállományát a 2010-es 300 milliárd forintról 2016 végére 64 milliárd forintra csökkentették. Ennek köszönhetően a MÁV többet tudott felújításokra és karbantartásra költeni, a fejlesztések hatására pedig a vonatok 92 százaléka pontosan közlekedett tavaly.
    
A legfontosabb beruházásnak az elnök-vezérigazgató a kaposvári és a sátoraljaújhelyi vasútvonalak felújítását nevezte, míg a Budapest-Százhalombatta és a Budapest-Hatvan vonalak felújítása hamarosan megkezdődik.
    
Összesítése szerint jelenleg mintegy 300 kilométernyi vasútvonal lenne alkalmas a 160 km/h-s sebességre, ám ehhez kiegészítő beruházások, például a biztosítóberendezés és a rádiókommunikációs hálózat kiépítése szükséges. Amennyiben a MÁV újabb pályázata sikeres lesz, 2018-ra elérhetik a 160 km/h-s sebességet a vonatok az erre alkalmas pályákon (évek óta ekkora sebességgel kellene közlekednie a vonatoknak ezeken a pályákon).
    
Dávid Ilona elmondta: meghirdették a pályázatot 40 nagy kapacitású, 600 férőhelyes elővárosi motorvonat beszerzésére, ezek közül az első járművet szerencsés esetben már jövőre forgalomba tudják helyezni. 

Lecseréli járműparkját a MÁV

Érzik odafent a lényeget, a prioritásokat. Elvégre mégsem furikázhatnak a tekintetes vezérigazgató urak és hölgyek 2-3 éves autókban, sőt, valami egészen groteszk, mucsai, hallatlan dologként: vonattal, ahol - skandallum - vegyülni kéne a pórnéppel. Arról nem is beszélve, hogy így 'majd mindennap elkésnének a munkából.A keretszerződés a MÁV-csoport részére történő közúti gépjárműpark tartós bérlete és teljes körű flottarendszerű üzemeltetéséről szól.

Folynak Kőbánya-Kispest állomás, valamint Kőbánya alsó és Zugló megállóhelyek korszerűsítésének előkészületei, míg a Nyugati és Keleti pályaudvarok esetében rövidesen megérkezik a felhatalmazás a tervezés megkezdésére.

A MÁV már készen is áll az olimpiára

Mint ismert, pár évvel ezelőtt áthelyezték a Keleti pályaudvar összedőlés határán álló Lotz-terméből a nemzetközi pénztárat, hogy valóban igényes környezetben szolgálhassák ki az ideérkező külföldit.

A MÁV kiemelt figyelmet fordít a munkaerő-utánpótlás biztosítására (a cégnél óriási a munkaerőhiány, aki csak teheti, elhagyja a pályát, utánpótlás pedig gyakorlatilag nincs), amelyet segíthet a készülő, hároméves bérfejlesztési program is - mondta el a lapnak Dávid Ilona.