Megerőszakoltak és felgyújtottak egy lányt Indiában

Jadram Szingh, Uttar Prades szövetségi állam rendőrparancsnoka elmondta, hogy a lány a kórházban belehalt égési sérüléseibe.

Az eset a főváros egyik külterületi részén történt. A lányt házuk tetőteraszán erőszakolták meg. A feltételezett tettest - egy húsz év körüli férfit - a rendőrség őrizetbe vette.

A lányra szülei hétfőn este találtak rá súlyos égési sérülésekkel, miután a tetőről segítségért kiáltozott. Testének 95 százaléka megégett, kórházba szállították, ahol azonban életétét nem sikerült megmenteni.     

Indiában 2012-ben autóbuszon csoportosan megerőszakoltak egy fiatal nőt, aki belehalt sérüléseibe. A történtek hatalmas botrányt kavartak. Hatására az ázsiai országban megduplázták a nemi erőszak és más szexuális bűncselekmények büntetési tételeit, s akkor került napirendre az is, hogy különösen súlyos bűncselekmények esetében fiatalkorúakat is felnőttként kellene elítélni.

Egyedül 2014-ben több mint kétezer nemi erőszakot jegyeztek fel Újdelhiben, míg országszerte 37 ezer esetet regisztráltak. Segélyszervezetek szerint azonban az ilyen támadások nagy része nem jut a hatóságok tudomására.