Meryl Streepet a közönség vette rá, hogy zsűrizzen a Berlinalén

Dieter Kosslick a február 11-én kezdődő Berlinale programját és zsűrijét bemutató nemzetközi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a háromszoros Oscar-díjas színművészt a "lelkesedés orkánja" fogadta Berlinben, amikor 2012-ben Arany Medve-életműdíjat adtak át neki, és a pillanat hatására azt mondta, hogy szívesen eltöltene hosszabb időt a fesztiválon. Amikor az idei programot szervezve "szaván fogták", elsőre igent mondott, holott sokáig az elutasítástól tartva nem is merték felhívni - írja az mti.
 
Meryl Streep mellett Clive Owen is elvállalta a felkérést, és a zsűriben két másik színész is dolgozik majd, az olasz Alba Rohrwacher és a német Lars Eidinger. A hétfős testületben lesz egy "rettegett filmkritikus" is, a brit Nick James, továbbá Brigitte Lacombe francia fotóművész és Malgorzata Szumowska lengyel rendező, aki tavaly a Berlinalén elnyerte az Ezüst Medve díjat a Body című alkotásáért.
 
A nemzetközi zsűrinek 10 nap alatt 18 filmet kell megítélnie, további ötöt versenyen kívül vetítenek a Berlinale nagyjátékfilmes szekciójában, ahová 21 országból válogattak be filmeket. A 23 munka közül 19-nek a Berlinalén lesz a világpremierje. A fesztivál az Oscar-díjas Coen testvérek Ave, Cézár című új filmjével nyílik, amelyet versenyen kívül mutatnak be.
 
A fő téma idén a "boldogsághoz való jog kikövetelése" - mondta Dieter Kosslick. A versenyfilmek közül ezzel a témával foglalkozik például a Anne Zohra Nerrached fiatal német rendező diplomamunkája, a 24 Wochen (24 hét) című dráma, amely arról szól, hogy miként birkózik meg egy házaspár azzal a hírrel, hogy születendő gyermekük Down-kóros. Emellett több a menekültválsággal foglalkozó alkotást is levetítenek.
 
Az Arany Medve-életműdíjat idén Michael Ballhaus német operatőr kapja, aki leginkább Rainer Werner Fassbinder és Martin Scorsese munkatársaként ismert. 
 
A Berlinale tiszteleg az utóbbi hónapokban elhunyt jelentős művészek előtt is, így külön vetítéseket tartanak David Bowie, Alan Rickman és Ettore Scola emlékére.     
 
A február 21-ig tartó fesztiválra két magyar alkotást hívtak meg, Bucsi Réka LOVE című animációs filmje a rövidfilmes versenyprogramban debütál, Fliegauf Bence Liliom ösvény című játékfilmjének világpremierjét a Forum nevű szekcióban tartják, amelyben formabontó, kísérleti alkotásokat mutatnak be.