„Blue chip” lett Mészáros részvénye

És szárnyal a tőzsdén.

A prémium kategóriára szigorúbb feltételek vonatkoznak: csak törzsrészvényeket lehet bevezetni, illetve átsorolni, és már a bevezetéskor kötelező elkészíteni és közzétenni a felelős társaságirányítási jelentést. A prémium kategóriába átkerüléshez és a bent maradáshoz a kereskedéshez kapcsolódó mutatószámoknak is meg kell felelni (ilyenek a forgalom gyakorisága mutató, átlagos kapitalizáció), ismertetik a közleményben.

Az Opus Global (korábban Opimus) Mészáros Lőrinchez köthető tőzsdei cég. A vagyonkezelő társaság portfóliójában lapkiadó vállalat, kandalló- és tűzhelygyár, mezőgazdasági és építőipari cég, irodaház bérbeadásával, üzemeltetésével foglalkozó társaság is található, a társaság mintegy 2 ezer főt foglalkoztat.

A legutóbbi jelentése szerint az Opus 2017 első fél évét 38 milliárd 213 millió forintos mérlegfőösszeggel és 2 milliárd 94 millió forintos adózott eredménnyel zárta, utóbbi közel 3 milliárd forinttal több, mint a tavalyi hasonló időszak adata. A cég részvényeinek hétfői záró ára 231 forint volt.

Kilőtt

A Mészáros-papírok közül az Opus továbbra is lendületben van, már 4,8 százalékos pluszban állnak a papírok – tudósít a portfolio.hu. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt egy hónapban 20 százalékot, míg az idén 520 százalékot (!) emelkedett az árfolyam. A többi kispapírok közül az Appeninn 3,8 százalékot, míg a Konzum 0,3 százalékot erősödött.

Az Opus Globál Nyrt.-ről és általában a magántőkealapokról mint a haszonhúzó személye eltitkolásának egyik módjáról a Heti Válasz írt múlt heti számában.  Mint arról lapunk is beszámolt, a magántőkealap befektetési jegyeinek tulajdonosairól értesíteni kell a Magyar Nemzeti Bankot, valamint a tőkepiaci tranzakciókat felügyelő KELER-t is. Ám ez az információ csak akkor publikus, ha azt a befektető maga kívánja nyilvánosságra hozni.

Vajon van-e köze a Fides Fiduciary Ltd.-nek a Fideszhez?

A lap felemlegeti a 2010-es kampányban a Fidesz által alkalmazott karaktergyilkolást: az MSZP kormány számos prominense (Simor András korábbi MNB-elnök, Bajnai Gordon volt kormányfő vagy Oszkó Péter volt Pénzügyminiszter) az akkor ellenzékben levő Fidesz célkeresztjébe került. A 2016-ban kirobbant Mossack Fonseca-botrány után Orbán Viktor újra szigorú hatósági fellépést ígért - emlékeztet a Heti Válasz.