Az ATV információi szerint a közelmúltban a Duna Aszfalt Kft érdekeltségébe került a Pannon Lapok Társasága (PLT) és a több napilapot, köztük a Népszabadságot is kiadó médiavállalat. Az atv.hu egy meg nem nevezett informátorra hivatkozva azt közölte, hogy már alá is írták az adásvételi szerződést.
A Népszabadság hosszú évtizedeken át a baloldali média zászlóshajójának számított. 2015 tavaszáig a Szabad Sajtó alapítványon keresztül az MSZP 28%-ban tulajdonolta a lapot, ám azt végül eladta a többségi tulajdonos Mediaworks Zrt-nek. Az alapítvány erre azért kényszerült, mert a Népszabadság évek óta veszteségesen működött, és ezt már nem tudták finanszírozni.
Az is biztosnak látszik, hogyha valóban Mészáros Lőrinc érdekeltségbe kerül a Népszabadság, akkor finoman fogalmazva is nehezen fog tudni együttműködni a lap jelenlegi újságíróival és szerkesztőivel. A Népszabadság számos, a kormány és Mészáros Lőrinc számára is kellemetlen ügyet hozott az utóbbi időben is. Kevéssé valószínű, hogy ez a tulajdonosváltás után is így maradhatna. Nem lehet kizárni annak lehetőségét sem, hogy a vásárlással csak egy, a kormány számára sokat kellemetlenkedő médiumot akarnak kiiktatni a magyar piacról.