Az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján érthető, hogy aki aktívan biciklizik, az mindig gombóccal a torkában olvassa a kerékpáros infrastruktúra fejlesztéséről szóló híreket. Részben az öröm izgalma miatt, de leginkább sajnos a félsz dolgozik bennünk, mondván, mit barmolnak el már megint a tervező asztal mellől soha fel nem álló, biciklistát és biciklit még messziről sem látott mérnökök.
A valóságban azért a hibaszázalék sokkal kevesebb, mint amennyire hajlamosak vagyunk eltúlozni, de nem tagadható, a biciklizést elősegítő hálózat mindig is a magyar közlekedés mostohagyermekének számított.
Áldatlan állapotok
Épp ezért volt örömteli, amikor kiderült, a budai fonódó villamos építése kapcsán a bicikliút viszonyait is normalizálni óhajtják végre. Itt elsősorban a gyalogos, és a kétkerekű forgalom nem megfelelő elkülönülésével voltak problémák, tehát, hogy a bringások sokszor használták a gyalogos részeket, és a gyalogosok is a kelleténél többször andalogtak a bicikliúton.
A mostani koncepció ezt az állapotot óhajtja megszüntetni, ám a kivitelezésben akad egy-két problémás pont. A már lassan átadható állapotba kerülő útszakasz gyalogos bejárása után ezeket szedtük csokorba.
Apróbb hibák, félreértések, újdonságok
A gondok közé, elsősorban a pár milliméterrel nem megfelelően illeszkedő csatornafedőket sorolhatjuk, amik igazából nem jelentenek akkora akadályt, mint elsőre gondolná az ember. Az illeszkedési eltérések olyan minimálisak, hogy még esős időben sem kell majd attól tartani, hogy túlságosan megdobják a drótparipát.
Az egyik fő következetlenség, ami még sok bosszúságot okozhat a jövőben, a Bem rakpartnál kialakított, új villamosmegállóval kapcsolatos. Azt ugyanis nem határolja korlát, így itt meglesz annak a veszélye, hogy az utazóközönség a bicikliúton nem egy ponton átvágva fog a tömegközlekedés felé sietni – ahogy például egy zebra, és korlátok beiktatásával történhetett volna – úgyhogy itt fokozottan figyelni kell majd egymásra a gyalogosoknak és a kerekezőknek.
Sokan felrótták a tervezőknek a láthatósági festést, mert az eddig megjelent fotókon úgy tűnik, mintha a komplett utat ezzel a rikító, piros színnel kenték volna le, holott – teljesen logikus és üdvözlendő módon – a festést csak azokon a szakaszokon alkalmazták, ahol a bicikliút gyalogos forgalommal érintkezik. Ez a már említett elkülönülés szempontjából kiemelten hasznos lépés, mert így a közlekedők egyértelműen látják majd, hol fut a bicikliút, és így talán kevesebb lesz a félreértésből adódó baleset. Az aggodalmakkal ellentétben pedig, az ilyen felületű szakaszok egyáltalán nem csúszósabbak. (Egyébként az ilyesfajta burkolati színezéssel történő megkülönböztetés egyáltalán nem ritka a fővárosban, de a rakparti szakaszon eddig nem volt jellemző, ezért lehet furcsa a főleg itt közlekedők számára.)
Sokan kifogásolták a bicikliút sávjainak, bizonyos tereptárgyak miatt történő széthúzását is, ami szintén nem példa nélküli Budapesten, bár tény, hogy viszonylag ritkábban alkalmazott megoldás (legszebb példái a XIII. kerületi Gömb utca-Szegedi út nyomvonalon találhatók). Itt a jó kivitelezés kulcsa, hogy a sávok továbbra is kellő mozgásteret biztosítsanak, mind a kikerülni szándékozott tereptárgyaktól, mind pedig az egyéb forgalmi tényezőktől.
Alapos terepszemle után kijelenthetjük, hogy a fonódó melletti kerékpárút mindkét kritériumnak megfelel. A Margit híd mellett lévő ominózus fa esetében ugyan szűkebbnek tűnik a hely, de ez csak optikai csalódás, amit a gyalogos-biciklis vonalak kereszteződése, a még kint lévő terelőelemek, és az ebből fakadó térbeli zsúfoltság okoz.
Rengetegen aggódtak a kissé délebbre található elosztószekrények elhelyezése miatt is, ám a széthúzott sávok ott is biztos távolban kikerülik a látszólagos akadályt. (A mellékelt képeken jól látszik, hogy most csak a terelőkerítés miatt szűkebb a kikerülési lehetőség, de ezek természetesen csak ideiglenes akadályok, az átadás után eltűnnek az útról.)
A belógó lóláb
Az egyetlen, nehezen kiküszöbölhető szarvashibát a Fővárosi Csatornázási Művek úgynevezett zsilipműtárgya jelenti, ami nemhogy nem illeszkedik a bicikliút, vagy a járda szintjéhez, de konkrétan több centi magasan meredezik ki az aszfaltból. Arról nem is beszélve, hogy a fedőelemek eléggé deformált, elhasználódott állapotban vannak. Ez még gyalogosként is zavaró lehet, nemhogy biciklisként. A problémát súlyosbítja, hogy mivel az alatta található zsilipaknát nem lehet csak úgy áthelyezni – a mélyszerkezet konkrétan a HÉV-alagút alá is lefut – a műtárgy jelenleg teljesen belóg a bicikliút északi menetirányú sávjába, lehetetlenné téve a biztonságos közlekedést.
Az átadás előtt ezt a fedőszerkezetet kellene mindenképp átalakítani, hogy szintben legyen a burkolattal, és ne legyen életveszélyes.
Az útvonal többi eleme, jelen állapotában, teljesen kielégítőnek tűnik, úgyhogy mi, a magunk részéről még az egészséges szkepszis megléte mellett is alig várjuk, hogy élesben is kipróbálhassuk végre.