Miskolcon a kis-, és nagydolgok is rossz mederben folynak

A Jobbik szerint a hatóságok évek óta nem tudják megfelelően kezelni az Annabánya városrész folyékony hulladékát.

Minderről a terület jobbikos képviselője, Pakusza Zoltán, valamint a Települések Megmaradásáért Egyesület elnöke, Szemes István beszélt pénteken.

Mint mondták, Annabányán évek óta azért dolgoznak közösen, hogy rendeződjön a szennyvízelhelyezés kérdése, a 2014-es tömeges hepatitisz megbetegedés jól mutatja ugyanis, mi történik, ha nem megfelelőek a higiéniás körülmények. Emlékeztettek arra is, az ügyben a hatósághoz fordultak, és mivel önkormányzati ingatlanokról van szó, a miskolci helyett a putnoki jegyző végezte el a vizsgálatot.

Az eredményt ugyanakkor megdöbbentőnek nevezték, az Annabányán található illemhelyek ugyanis a jegyző szerint megfelelnek a jogszabályoknak. „Megállapítható, hogy az önkormányzat a szennyvíz elhelyezésével kapcsolatban összefüggő kötelezettségének eleget tett" illetve "zárt, szivárgás mentes tározót biztosít” - idéztek a jegyző állásfoglalásából, hozzátéve, nem tudnak egyetérteni mindezzel, ezért újabb jogi lépéseket tesznek.

Pakusza Zoltán szerint az annabányai eset mutatja, hogy a hatóságok egyes esetekben elégtelen jogalkalmazása vezet oda, hogy nyomortelepek jönnek létre. Ha betartatnák a jogszabályokat, nem alakulhatnának ki harmadik világbeli állapotok Miskolcon. Közölte azt is: a Jobbik elvárja, hogy a hatóságok mindenkivel szemben egyformán szigorúan lépjenek fel, és szerezzenek érvényt a jogszabályoknak.