Indulatokat kavarnak az úgynevezett Lölő-jelenség újabb és újabb szimbólumai. Legegyszerűbben a Fidesz egyik krónikása fogalmazta meg keserűen nemrég a lényegét: „A kirakatban lopunk, csalunk, hazudunk, kompromittálva egy történelmi eszmét.” Ezek olyan „jelenségek, amelyek bizonyos eszméknek rosszat tesznek, (…) káros a magyar konzervativizmusnak, a magyar jobboldaliságnak.”
És ekkor, nomen est omen, mintegy a jelenség jobb megértéséhez, szinte varázsütésre felbukkant a nyilvánosság horizontján a magyar nemzet történelméhez kötődő eddigi legnagyobb és legdrágább luxusjacht az olasz kikötők között, a Rose d’Or – magyarán az Arany Rózsa vagy Rózsabimbó –, amelyen Mészáros Lőrinc és családja nyaral.
A Rózsabimbó megint csak indokot szolgált a sajtónak elmagyarázni a Lölő-jelenség lényegét, amelynek meghatározása újabb elemekkel gazdagodott. Például azzal, hogy kizárólag a NER-t érintő, szégyellni való tünetegyüttesről van szó, ami a kormánysajtó számára tabu, és hallgatnia kell róla. E csoportból egyedül az Index írt róla, de csak azt, hogy idén szebb és nagyobb hajón nyaral a Mészáros család, mint amikor legutóbb látták őket. A jelenség kínosságát megérteni tehát a kormánymarketing oldaláról lehetetlen. A (kormánytól) független médiához kell tehát fordulni, amely nemcsak a Rózsabimbó keletkezésének, tulajdonlásának, finanszírozásának, útjának részleteit mutatja be, de a többi, közpénzből származó vagyonokból vásárolt „hülyeségekkel” együtt bele is ágyazza Magyarország szükségszerűen elérkezett történelmének pillanataiba.
A valaszonline.hu tarka és terjedelmes csokrot készített az elemekről, és elemzésében perverz privatizációnak, pénzes proliságnak nevezi a jelenséget, amelynek utolsó állomása a Rózsabimbó.
„Orbán Viktor pontosan tíz évvel ezelőtt, a 2013-as tusnádi beszédében hirdette meg a nemzeti tőkések programját. 2023 augusztusában kijelenthető, a mű elkészült: perverz privatizáció, milliárdos jachtok, poszterautók és az egészet körüllengő pénzes proliság. Olyasmi született, amivel szemben a jobboldali-konzervatív közönség anno meghatározta önmagát – csak sokszoros léptékben”
– fogalmaz a lap.
Összehasonlítja világsztárok luxushóbortjaival a kormányfő családtagjait is tömörítő magyar elitét, és megállapítja, hogy „a leglényegesebb különbség, hogy míg előbbiek a saját erejük és képességeik termékei, utóbbi egy elképesztően drága politikai átverésé, amit úgy hívnak: nemzeti nagytőke.” Mészáros Lőrinc „lényegében kinevezéssel vált milliárdossá, a vagyon eredeti forrása minisztériumi előszobákban, stadionok VIP-páholyaiban keletkezett. (…) Nem saját ötletéből és erejéből jutott a luxusjachtig, hanem lényegében rámutatással keletkezett. A varázslat neve csupán két szó: túlárazott közbeszerzés. Ez lenne a nagy tudomány, melynek segítségével akkora profitokat lehet kiszívni a nagy állami és EU-s építkezésekből, amekkoráról talán az Amazonnál is csak álmodnak.”
A 444 is plasztikusan járja körbe és sima tolvajlásnak nevezi a jelenséget.
„Aki képes néhány alapvető aritmetikai műveletet elvégezni, esetleg még a százalékszámítással is tisztában van, gyorsan kimatekozhatja, hogy ezekben a „Mészáros” vagy „Szíjj” vagy éppen „Tiborcz” gúnyneveken emlegetett cégbirodalmakban valójában minden fillér tőlünk van. Már állami tendereken (persze: EU-pénzeken) hizlalt vállalkozásokkal vásároltak meg állami (jegybanki) hitelprogramból kölcsönző, megintcsak kicsorgatott állami pénzből fölvásárolt bank révén cégeket, amiket újabb állami tendereken hizlaltak, direkt támogatásokkal és megrendelésekkel, akár magától az államtól, akár az irdatlan cégcsoport valamilyen más, szintén jellegét veszítő, átcsorgatott állami pénzekből táplált cégétől, aztán újabb tevékenységekhez újabb támogatás, újabb hitel, újabb megrendelés, és így tovább, amire jacht lesz a folyamat végén, már több száz vagy több ezer alkalommal került állami pénz vagy már korábban már több lépcsőben magánosított állami pénz a kasszába.
Ha a matekot végig csináljuk, akkor az is kiderül, hogy hiába szoktak „kormányközeli üzletembereket”, „vállalkozásokat” emlegetni, itt valójában nincs semmilyen üzlet, pláne vállalkozás. Itt valójában senki nem termel semmit. Csak húzza ki a pénzt azoktól, akik tényleg termelnek” – fogalmaz a szerző.
A Népszava kézenfekvő és jogos kérdésekkel gazdagítja a Lölő-jelenség meghatározását.
„Előbb-utóbb csak fel kell tenni a kérdést: tényleg attól lesz erősebb a nemzet, ha bizonyos emberek – akiknek mindössze annyi a történelmi szerepük, hogy ezt az egyre unalmasabb színjátékot játszva elbábozzák, mintha nem arról szólna a történet, hogy a politikába üres zsebbel érkező Orbánék a családfő kormányzása alatt európai uralkodócsaládokat megszégyenítő vagyont harácsoltak össze – a túlárazott állami beruházások extraprofitjának egy kicsiny töredékéből körbedorbézolhatják a világot? Nem lenne ennek a pénznek sokkal jobb helye, az ország ereje szempontjából is, a pedagógusok, a kórházi nővérek, a beteg hozzátartozójukat ápoló családtagok vagy – járassuk csúcsra a demagógiát mi is – egyszerűen az adófizetők zsebében?”
Címlapkép: Mészáros Lőrinc és Orbán Viktor miniszterelnök. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd