Nemzetközileg is "elismerték" a magyar futballt

Természetesen hazánkat is képviselik a Top500-ban, azonban elég sok ideig tartott kiböngészni, hogy hanyadik pozícióban található meg az első magyar csapat. Nagy nehezen kiszúrtuk: a Debrecent csak 206-an előzik meg.
 
Igazságtalan lenne pusztán a hazánkban szereplő labdarúgókat okolni ezért a gyászos eredményért, hiszen „munkakörnyezetüket” az MLSZ alakította olyanná, amely végül ezt a „minőséget” kitermeli.
 
Miközben a szövetség intézkedéseivel folyamatosan vegzálja a szurkolókat, ezzel szemben eredményt a „másik oldalon” egyáltalán nem képes felmutatni. Továbbra sincsenek nemzetközi szinten is tőkeerős, meghatározó csapataink, és bár ez a lista nem tükrözi tökéletesen az aktuális erőviszonyokat, de izlandi, ciprusi és észt csapatok is előkelőbb helyeken szerepelnek, mint a magyar aranyérmes.
 
Jellemző ugyanakkor az is, hogy a Debrecen (207.) után következik az az angol Southampton, amely a hétvégén a Premier League-ben megverte a Manchester United gárdáját, és nem valószínű, hogy bármelyik angliai riválisával fel tudná eséllyel a versenyt a Loki.
 
A második legjobb magyar csapat a Diósgyőr (233.), a harmadik pedig a Ferencváros (389.).