Bebetonozhatják az MNB felügyelő bizottságának székeibe a Fidesz által választott tagokat

Salátatörvényben bújt meg a módosítás.

A jegybanktörvény módosítását kezdeményezte a Pénzügyminisztérium: a javaslat szerint a felügyelőbizottság tagjai mindaddig hivatalban maradhatnak, amíg meg nem választják utódjukat - írja a portál.

A Magyar Nemzeti Bank jelenleg felügyelőbizottság nélkül működik, mivel a korábbi tagok mandátuma májusban már lejárt, a parlament viszont eddig még nem kerített sort az új szakértők megválasztására. Így jártak el négy évvel ezelőtt is, ami már akkor sem volt szabályos, hiszen így fél évig a tulajdonos magyar államnak nincs semmilyen rálátása a jegybank működésére.

A jegybank éppen ezért azt a javaslatot tette, hogy válasszák a tagokat öt évre, így elválna a mandátumuk lejárta a parlamenti mandátumok lejártától. A másik lehetőség, hogy a régi fb mindaddig működhetne, míg a parlament meg nem választja az új testületet, így – a legfőbb ügyészhez hasonlóan – az MNB felügyelő bizottsága is lényegében örök mandátumot kaphatna.

A Pénzügyminisztérium ez utóbbi javaslatot tartotta jobbnak, a kormany.hu-ra feltöltött javaslat ezt tartalmazza.